Újabb ötleteket építhetnek be Lázárék a gigaprogramba

agrarszektor.hu
Teljes mértékben beilleszthető az Európai Bizottsággal (EB) folytatott egyeztetések menetébe, hogy a Miniszterelnökség a napokban társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Brüsszelnek már korábban benyújtott agrár-vidékfejlesztési programot, illetve az ahhoz készült stratégiai környezeti vizsgálati dokumentumot - közölte az agrárszektor.hu-val a minisztérium. Bár egy mostanihoz hasonló társadalmi vitát a korábbi Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) is levezényelt 2013-ban, a Miniszterelnökség szerint az akkori verzióban még számos tartalmi elem nem szerepelt kellő kidolgozottsággal.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A  Miniszterelnökség a napokban bocsátotta társadalmi egyeztetésre a Brüsszelnek beterjesztett új magyar vidékfejlesztési program első hivatalos változatát, illetve az ahhoz készült stratégiai környezeti vizsgálatot (SKV). A 2015-2020. között összesen 1200 milliárd forintot közvetítő programhoz február 28-ig, az SKV-dokumentumhoz pedig március 10-ig lehet benyújtani az észrevételeket és a javaslatokat.

Ez a konzultáció teljes mértékben beilleszthető abba a folyamatba, amely során a kormány az Európai Bizottság véleményére reagál - közölte a Miniszterelnökség. A cél az, hogy a szakmai közvélemény és a civil szervezetek javaslatait a kormány felhasználhassa a végleges koncepció kialakítása során. A Miniszterelnökség ezért számít a különféle szervezetek szakmai észrevételeire a program továbbfejlesztésében - fogalmazott az agrárszektor.hu-nak a tárca.


MTI-fotó: Komka Péter

Tény azonban, hogy a vidékfejlesztési program már átesett hasonló egyeztetésen. V. Németh Zsolt, a korábbi Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára 2013 júliusában jelentette be, hogy a tárca a program "előzetes társadalmi vitára alkalmas változatát széles körű konzultációra bocsátja", amely az akkori hírek szerint szeptember végéig tartott.

A 2013 őszén véleményezésre megnyitott program viszont még számos tartalmi elemet nem tartalmazott a megfelelő kidolgozottsággal, mivel abban az időszakban a gazdálkodók még nem ismerhették a közvetlen támogatások új rendszerét sem - indokolta a mostani konzultáció szükségességét a Miniszterelnökség. Egyes szakértők azonban felvetik, hogy az újabb társadalmi egyeztetés lassíthatja a Brüsszeli tárgyalásokat, illetve felmerül az is, miként lehet egyes újabb javaslatokat beépíteni az elképzelésekbe, amikor a bizottsági egyeztetések már javában zajlanak.

Több koncepcionális módosítás az előző programhoz képest
Az új vidékfejlesztési programban az egyik legnagyobb változás korábbi bejelentések szerint az lesz, hogy a nagyüzemek helyett a kis- és a közepes vállalkozások támogatására helyezik a hangsúlyt. Emellett nem a monokultúrás szántóföldi termelés, hanem a munkaigényes ágazatok - például az állattenyésztés és a kertészet - támogatása kap kiemelt szerepet. Az új programból nem kívánnak például "templomfelújításokat és játszótérfejlesztéseket" finanszírozni, miközben a LEADER-program korábban tervezett 10-12 százalékos arányát a tervezett támogatáselosztásban 5 százalékra csökkentették.

Mint ismert, Brüsszel tavaly decemberben küldte meg a magyar vidékfejlesztési programmal kapcsolatos álláspontját, amelyben több komoly észrevételt is tett. A Miniszterelnökség szerint a benyújtott program irányvonalával és fejlesztéspolitikai szerkezetével az Európai Bizottság egyetért, de a lezáráshoz közelítő, 2007-2013-as előző ciklus tapasztalatai tükrében kisebb módosítások elképzelhetők. A benyújtott vidékfejlesztési programról az EB-vel továbbra is intenzív tárgyalások zajlanak, és bár a felek álláspontja között vannak eltérések, a kormány a viták gyors megoldására törekszik - tette hozzá a minisztérium.


MTI-fotó: Vajda János

A Miniszterelnökség szerint a cél a program minél hamarabbi elfogadtatása, de a tárgyalások ütemezése és lezárása a másik fél hozzáállásán is múlik. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a napokban jelentette be, hogy Brüsszel várhatóan májusban fogadja el a programot, így az első új pályázatok nyáron jelenhetnek meg. Korábbi információk szerint a minisztérium mérlegeli, hogy egyes pályázatokat saját országkockázatra, a program bizottsága elfogadása előtt is meghirdet, de erről egyelőre nincsenek konkrét információk.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03