2024-ben is folytatódik a szélsőségek sorozata (x)

PR2024. április 1. 05:00

A fagyokat, aszályokat és viharkárokat hozó klimatikus változások miatt zűrös szezonra is számíthatnak 2024 tavaszán és nyarán a szántóföldi növénytermesztők. A 2024-es nyár kifejezetten száraznak és forrónak ígérkezik. De nézzük, hogy mit tudunk mi, gazdálkodók tenni annak érdekében, hogy elégedetten zárjuk az idei termelési szezont.

Az elmúlt évek gyakran kiszámíthatatlan gazdasági környezete, az emelkedő input árak és az alacsony terményárak nagy kihívások elé állítják a gazdálkodókat. A pénzügyi szakemberek előrejelzése szerint 2024-ben még inkább felértékelődik a kiszámíthatóság és a tervezhetőség, és kiemelt szerepet kap az idei évben a megfontoltság. Ennek pedig az az oka, hogy a szántóföldi növénytermesztők egy részénél a korábbinál kevesebb a tartalék, emiatt pedig a beruházási kedv is elég alacsony. 


Óvjuk meg azt, amiből élünk

A szűkösebb megtakarítások miatt mindenkinek arra kell törekednie, hogy a befektetett pénz és energia mindenképpen megtérüljön. De hogy tudjuk ezt garantálni? Például úgy, hogy növénybiztosítást kötünk. Nem is kell az ördögöt a falra festeni, hiszen az éghajlatváltozásnak köszönhetően ott lebeg az már a fejünk felett jégkár, fagykár, viharkár vagy éppen aszálykár képében. A környezeti tényezők rajtunk kívül álló tényezők, azokat nem tudjuk befolyásolni. És sajnos nem kecsegtetnek túl jóval a klímakutatók sem.


Folytatódik az intenzív melegedés

A klímaváltozás miatt a 2024-es év az átlagnál melegebb lehet globálisan és idehaza is, azaz nem áll meg az intenzív melegedés folyamata. 2023-hoz hasonlóan idén is folytatódik a szélsőségek sorozata. A jelenlegi előrejelzések szerint 2024 is dobogós lesz hőmérsékleti értékekben. A nyár ismét melegebb lehet az átlagnál, többszöri tartós és intenzív hőhullámokkal tűzdelve az északi félteke több régiójában, különösen Európában, a Kárpát-medencében. 

Idén a rekordenyhe februárt követően a március is hőmérsékleti csúcsokkal indult Európában. Az ECMWF globális időjárási és éghajlati előrejelző modell legvalószínűbb szezonális előrejelzése szerint Európában, így Magyarországon is az átlagosnál melegebb lesz a tavasz. 

A hazai Klímapolitikai Intézet nemrég megjelent tudományos cikkében arra hívja fel a gazdálkodók figyelmét, hogy idén tavasszal az úgynevezett nyári napok száma, vagyis amikor a legmagasabb hőmérséklet eléri a 25 Celsius-fokot, az átlagosnál magasabb lehet, májusban pedig már kora nyári hőhullámokra is számíthatunk, 80 százalék feletti valószínűséggel. Az Alpokban és a Kárpátokban az átlagnál magasabb hőmérsékletek miatt gyors hóolvadás valószínű, ami mindenképpen gyorsítani fogja a 2017 óta Nyugat-Európában megfigyelhető talajkiszáradást.

Ennek a melegedési folyamatnak a része az is, hogy idén rekord korán kezdődött egyes haszonnövények rügyfakadása és virágzása, egyes gyümölcsök esetében 30 nap volt az eltolódás. Ezért március-áprilisban jóval nagyobb az esélye a tavaszi elfagyásnak, mint amekkora az 1970 és 2000 közötti időszakban volt.


Nehéz július és augusztus várható

A klímaváltozás egyik következménye tehát az, hogy tavasszal egyre gyakoribbak az elfagyások és a fagykárok. 80 százalék feletti bizonyossággal várhatóan idén is tartani kell Közép-Európában és Magyarországon a tavaszi fagyoktól. Az elmúlt 20 év statisztikáiból kiindulva, idén is komoly károkat szenvedhetnek a szőlő- és gyümölcstermelők az ország egyes régióiban. 

A Mezőhír szakcikke pedig arról ír, hogy a hosszabb távú előrejelzések szerint míg az április a szokásosnál csapadékosabb és kissé melegebb lesz, májusban viszont már csak az ország nyugati fele kap az átlagosnál 5-10 mm csapadékkal többet, júniusban eddig teljesen átlagos időjárásunk lesz. A neheze július-augusztusban jön el: Északkelet-Magyarország mindkét hónapban 5-10 mm-rel a sokévi átlag alatt részesülhet csapadékban, míg az ország többi részében egy-egy ilyen nehéz hónap várható.

Száz szónak is egy vége: egy előrelátó gazdálkodó nem ülhet semmiképpen ölbe tett kézzel arra várva, hogy valami csoda folytán pont az ő gabonatábláját kerülik el a klímaváltozás hatása miatt kialakuló természeti csapások és veszélyek. Ezt megakadályozni nem tudja, de növénybiztosítással legalább kárpótolhatja magát a kieső hozamok miatt. 


Egyes gazdák pénze veszélyben van, a tiéd is?

Minél gyorsabban lép valaki, annál jobban jár. A biztosítás díja uganis fix, ezért nem lesz olcsóbb, ha később kötjük meg, drágább lehet, és később fog védeni ugyanaz a biztosítás. 

 Megérdemelt millióid veszélyben vannak, ha nem kötsz növénybiztosítást.

Az Agrisk kalkulátorával mindenki gyorsan és roppant egyszerűen kiszámolhatja és összehasonlíthatja, hogy mennyi biztosítási díjat kell fizetnie az egyes biztosítóknál. Ha kalkukálunk, akkor 24 órán belül vagy a következő munkanapon a cég szakértő munkatársa pontosítja az igényeket, és megvizsgálja, hogy milyen kedvezmények adhatók.

Érdemes gyorsan lépni, mert két fontos határidő is közeleg!

  • Egyes biztosítóknál csak április 30-ig lehet az "A" csomagos biztosítást megkötni, amely aszály ellen is biztosít.
  • Aki növénybiztosításban gondolkodik, lépjen gyorsan, készítsen kalkulációt, mert a május 31. a növénybiztosítás megkötésének végső határideje. Érdemes mielőbb biztosítást kötni, mert ha az adott területen betelik a biztosító által meghatározott keret, nem kötnek több biztosítást.

 Kalkulálj most

(x)

Címkék: