agrarszektor.hu • 2026. július 24. 20:31
Bár Indiáról ritkán jut eszünkbe a sertéstartás, a hatalmas ázsiai ország is évek óta küzd az afrikai sertéspestissel (ASP). A vírus mostanra szinte a teljes országban elterjedt, és időről időre újabb járványgócok lobbannak fel, legutóbb például az északnyugati államokban - írta a Food&AgriBusiness.
Az indiai Halászati, Állattenyésztési és Tejgazdálkodási Minisztérium évente tesz közzé jelentést az ágazat helyzetéről. A 2025-ös adatok alapján a vírust abban az évben összesen tizenöt államban mutatták ki, az ország északi, déli és keleti területein egyaránt. A dokumentum szerint 2025-ben 21 479 sertés pusztult el a kór miatt, míg további 13 146 állatot le kellett ölni. Ezek a számok viszonylag alacsonynak tűnhetnek a jelentős sertéstartó államokhoz, például Kínához vagy Vietnámhoz képest, ahol milliós nagyságrendben pusztultak el az állatok. A különbség részben az étkezési szokásokkal magyarázható, mivel India lakosságának jelentős része egyáltalán nem fogyaszt sertéshúst. Az állatállomány-összeírás adatai alapján a dél-ázsiai országban mindössze nagyjából kilencmillió házisertést tartanak.
A kórokozó széles körű jelenléte ugyanakkor egyértelműen mutatja, hogy az afrikai sertéspestis hatalmas területeket hódított meg. A 2024-es jelentés adatai még beszédesebbek, hiszen abban az évben a vírust India huszonnyolc államából huszonháromban, valamint Delhi szövetségi területen is azonosították. Akkor jóval magasabb veszteségekről számoltak be, ugyanis 99 308 sertés pusztult el, és további 51 261 egyedet kellett leölni. Mivel a járványgócok elérték az északnyugati Pandzsáb és Rádzsasztán államokat is, a kór az évek során az északkelet-kínai területektől egészen a pakisztáni határig, azaz mintegy 5600 kilométeres távolságra terjedt el Ázsiában.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) 2026 júniusi összegzése szerint a legtöbb új járványgócot az ország északkeleti régiójában, Mianmar szomszédságában regisztrálták. Ebben a térségben mutatták ki először az ASP jelenlétét Indiában még 2020 januárjában, és itt a legmagasabb a sertéshús fogyasztása is. A fertőzött gazdaságok jellemzően kisméretű háztáji telepek vagy falusi állományok, de a vírus a vaddisznó-populációt is elérte. Tudományos beszámolók szerint 2022-ben és 2023-ban két dél-indiai nemzeti park vaddisznóállományában is magas elhullással járó járványgócok bukkantak fel.
Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) adatbázisában meglepően kevés információ szerepel, mindössze négy, 2020 és 2023 között benyújtott jelentés található meg benne, amelyek ráadásul kizárólag az északkeleti államokra korlátozódnak. A vírus a szomszédos országokat is elérte, így Bhután, Nepál, Banglades és Srí Lanka is jelentett eseteket, arról viszont nincsenek egyértelmű adatok, hogy India nyugati szomszédjaiba is átterjedt-e a kór.
India eközben a biobiztonság erősítésén és a lakossági tájékoztatáson is dolgozik. A FAO külön kiemelte Asszám államot, amely 2026. május 6-án adott ki új irányelveket a sertéstelepek biobiztonságáról, zónákra osztásáról és kompartmentalizációjáról. Ezek az intézkedések az állatok elkülönítését, a be- és kilépés szigorú szabályozását, valamint a higiéniai és fertőtlenítési előírások betartatását foglalják magukban.