agrarszektor.hu • 2026. szeptember 23. 16:23
Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya vármegyében, bővülnek a fertőzött és magas kockázatú területek.
Újabb két Baranya vármegyei vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az esetek miatt az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun vármegyében is. A Nébih felhívja a sertéstartók, a vadászok és az erdőt járók figyelmét, hogy az ASP terjedésének megelőzésében kiemelt jelentősége van a járványvédelmi szabályok következetes betartásának.
A Nébih laboratóriumi vizsgálata két, Baranya vármegyei vaddisznóból származó mintában is igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét. Az egyik állatot diagnosztikai célból kilőtték, a másik pedig elhullott. Az esetek járványügyi értékelése alapján dr. Nemes Imre országos főállatorvos elrendelte az ASP-vel fertőzött, valamint magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun vármegyében. A vaddisznókat, a korábban már fertőzött területté nyilvánított Mohács és Homorúd közigazgatási területén, a Duna bal partján, az országhatártól néhány kilométerre találták, illetve ejtették el - írja a Nébih.
Az új esetek felhívják a figyelmet a Duna mentén északi irányba és a Duna-Tisza köze felé irányuló természetes terjedés járványügyi kockázatának növekedésére. A betegség az ASP vaddisznókban való természetes terjedésével a szomszédos 504950 kódszámú vadgazdálkodási egységből vagy Szerbia területéről kerülhetett át.
Az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, a házisertés-állományokban azonban jelentős gazdasági károkat okozhat. A betegség vaddisznóállományban történő korai felismerésének egyik legfontosabb eszköze az elhullott egyedek bejelentése és laboratóriumi vizsgálata. Valamennyi érintettnek, a vadászatra jogosultaknak és a sertéstartóknak egyaránt az 5/2025. számú országos főállatorvosi határozat mellékleteként kiadott, Magyarország afrikai sertéspestis felszámolására vonatkozó mentesítési tervében, az adott terület kockázati besorolásának megfelelően meghatározottak szerint szükséges eljárniuk.
A Nébih felhívja a sertéstartók, a vadászok és az erdőt járók figyelmét, hogy az ASP terjedésének megelőzésében kulcsfontosságú a járványvédelmi szabályok következetes betartása.