Beadta a derekát Brüsszel - Milliárdok előtt nyílt meg az út

agrarszektor.hu
Csaknem egy évig tartó engedélyeztetési procedúra után Brüsszel a napokban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország nemzeti forrásokból állatjóléti támogatást nyújthasson az anyakocák után is. Ezzel eldőlt, hogy a sertésszektor az eddigi állatjóléti támogatáson felül további 8,62 milliárd forintot kaphat 2015-ben. Így a piaci szereplők ilyen címen az idén összesen több mint 17 milliárd forinthoz juthatnak.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy Magyarország állatjóléti támogatást nyújthasson a tenyészkocák után is - jelentette be Horváth István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelt programokért felelős miniszteri biztosa. Így lehetővé vált, hogy a meglévő 8,5 milliárd forintos, főént hízókra vonatkozó sertésjóléti támogatás mellé további 8,62 milliárd forintos tenyészkoca állatjóléti támogatást kaphasson az ágazat nemzeti forrásokból.

Január végén hagyták jóvá

A bejelentés szerint Brüsszel január végén bólintott rá a magyar kérésre. Az engedélyeztetési procedúra meglehetősen hosszúra nyúlt, mivel a kormány csaknem egy éve nyújtotta be az Európai Bizottsághoz új támogatás iránti igényét. Korábbi információk szerint azonban az Európai Bizottság "rendkívül sokat kötekedett" a magyar javaslattal kapcsolatban, ez lehet a magyarázata annak, hogy a notifikációs eljárás mostanáig tartott.

Az új jogcímmel kiegészítve Horváth István szerint az idén összesen több mint 17 milliárd forint állatjóléti támogatást kapnak a sertéstartók, ami a 2014-es duplája. 2010-ben pedig a sertések állatjóléti támogatása még csak 6 milliárd forint volt, így öt év alatt megháromszorozódottak a források - hangoztatta a miniszteri biztos.

222 ezer kocára fizethetnek

A 8,62 milliárdos keretösszeg - 222 ezer anyakocával számolva - állatonként maximálisan 38 580 forintos támogatást tesz lehetővé. Horváth István szerint azonban a tárcának az úgynevezett sertésstratégiai programban sikerült úgy előkészíteni a javaslatot Brüsszelnek, hogy a keretösszeg 2016-tól 20 százalékkal, 10 milliárd 340 millió forintra is növelhető legyen. Így 2016-tól akár 268 ezer kocára juthat a 38 ezer 580 forintos támogatásból - közölte az MTI.

Támogatták a mangalicatenyésztőket is
Az FM a sertésprogramon keresztül az elmúlt években 110 millió forinttal támogatta a Magyar Mangalicatenyésztők Országos Egyesületét - közölte Horváth István. Szerinte a támogatásnak köszönhetően szinte a világ minden részén megjelentek a magyar mangalica termékek, ami minden magyarországi állattenyésztő sikere.

 

A biztos a sertésprogram eddigi eredményei között említette, hogy 2014-től 5 százalék lett az élősertés és a félsertés áfája. Szerinte ennek is köszönhető, hogy 200 ezerrel nőtt a magyar sertésállomány. A minisztérium további intézkedésként egyedi kocanyilvántartás létrehozásán dolgozik az állatok nyomonkövethetősége érdekében, ami a támogatásokkal együtt az átláthatóan működő vállalkozásokat segíti.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?