Bréking! Újra megjelent a madárinfluenza Magyarországon

Bréking! Újra megjelent a madárinfluenza Magyarországon

MTI
Madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságokban; a hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, az állományok leölését már a gyanú alapján megkezdték a szakemberek - tájékoztatta a hivatal szerdán az MTI-t.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A közlemény szerint az Ács település melletti, egymás szomszédságában lévő pulykatartó gazdaságok egyikében a múlt hét végén az állatoknál nagymértékű takarmány- és vízfogyasztás-csökkenést tapasztaltak, az elhullások pedig megemelkedtek. Hétfőre tovább nőtt az elhullás, és megjelentek a betegség gyanúját keltő klinikai tünetek is. A takarmány- és vízfogyasztás egy másik, szomszédos telepen is visszaesett. A szakemberek az érintett állományokból mintát vettek, amelyekből a Nébih laboratóriumi vizsgálatai szerdán megerősítették a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. Az állategészségügyi hatóság a járvány terjedésének megakadályozása érdekében már a gyanú alapján megkezdte az érintett állományok, mintegy 90 ezer pulyka leölését. A szakemberek a gazdaságok körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó telepet felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A területen szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

A vándorló vadmadarak vonulási útvonalai Magyarországot is érintik, ami kiemelt kockázatot jelent, ezért Bognár Lajos országos főállatorvos még 2020. november végén országszerte elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását. A veszély jelenlétét és nagyságát érzékelteti, hogy egy, a tatai Öreg-tónál december végén talált kócsagtetemben is igazolta a Nébih laboratóriuma a vírus jelenlétét, aminek magas patogenitását kedden szintén megerősítették - közölte a hatóság.

A közlemény szerint a baromfiállományok védelme érdekében elengedhetetlen a zártan tartás, valamint a járványvédelmi előírások szigorú betartása. Az állatokat egyebek mellett a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.

A H5N8 vírustörzs először 2014 elején Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2020 első félévében kellett megküzdeni a betegséggel - jelezte a Nébih. A hatóság kiemelte, hogy a most is kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfitermékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?