A KSH adatai szerint 2019-ben az egy főre jutó húsfogyasztás 76,5 kilogramm volt, ebből a baromfi- 35,7, a sertés- 33,1, a marhahús pedig 3,6 kilóval részesedett. A baromfifogyasztás évtizedekre visszamenően növekedést mutat - 1963-ban például még csak 10,7, 2010-ben pedig 24,6 kilogrammos volt. A sertésnél pedig az 1987-es 43,7 kilós csúcs után csökkenés volt tapasztalható, amely öt-hat éves ciklusokban mérhető emelkedő-eső tendencia után 2014-ben újra egyértelmű bővülésbe fordult - írja a Világgazdaság. 

A marhahúsfogyasztás viszont az ötvenes évek 6-7 kilója után 1987-re 10,7-re kúszott fel, majd a 9 kilogrammos centrum körüli mozgást követően a nyolcvanas évek végén csökkenni kezdett, 2013-ban pedig 2,2-es mélypontjára süllyedt. Ezt követően lassú növekedés kezdődött. Ez évre egyes becslések szerint 4,5-5 kilogrammos fejenkénti mérték prognosztizálható, s a legoptimistább forgatókönyv szerint pár esztendőn belül akár 8-10 kilós fogyasztás is elérhető. E trend folytatódása azonban nagyban függ attól, hogy milyen minőségű és árú marhahús lesz elérhető a kiskereskedelemben a 2022 tavaszára előre jelzett drágulás után, amely az inputárak emelkedése miatt elérheti a 40 százalékot. (A nagy marhatartó államok között is az élen álló Brazíliában már 2020 szeptemberében 57 százalékkal nőtt e hús ellenértéke, miközben az ország kivitele - elsősorban a megnövekedett kínai keresletnek köszönhetően - 11 százalékkal bővült.

Az USA-ban mintegy 40, Argentínában pedig 56 százalékos árnövelést hajtottak végre, miközben a kivitelük 13 százalékkal nőtt.) Magyarországon, illetve Európában a kukorica- és az üzemanyagárak drasztikus emelkedése az, ami kikényszeríti a drágulást. A kukorica a hizlalás alaptakarmányaként is kötődik a betakarítás folyamán felhasznált fosszilis energiahordozókhoz, amelyekre a takarmány szárításakor is szükség van. A hatalmas áremelés ellenére a brazil és az argentin húsmarha - csakúgy, mint az ír vagy a lengyel - jelen van a magyar húskereskedések polcain. Sőt nemcsak hogy jelen van, de az ellenértéke is versenyképes, ami azt jelenti, hogy drágább, mint a kínálat túlnyomó részét sajnálatos módon még mindig kitevő "kiselejtezett" tejelő tehén, de jelentősen olcsóbb, mint a hazai legelőkön hízott jószág húsa. Ennek oka Márton István, a Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztők Egyesülete (MHAGTE) elnökének az álláspontja szerint az, hogy az említett országok termelése - részben a gazdálkodás méretei, részben az éghajlat adta abszolút előnyök miatt - szuperhatékony. A szakember úgy véli: azzal, hogy a dél-amerikai pampákon egész évben folyhat a legeltetés, nem nagyon lehet versenyezni, az egy gazdaságban, egy integrációban tartott állatlétszám növelése viszont pozitív irányba tolhatja el a gazdálkodási mutatókat.

A Márton István vezette szervezethez tartozó mintegy ötezer hereford, 3000 angus és hozzávetőleg 250-300 galloway marhát tartó gazdának azonban egyelőre nem kell feltétlenül beleállnia a honi árversenybe, ugyanis a szaporulat mintegy 90 százalékát az itthon elérhetőnél körülbelül 100 forinttal magasabb áron adják el külföldre. Fő piacaik a mediterrán országok, ahol ez a minőségi húsmarha elsősorban az e térségbe látogató mintegy 8-10 millió turista asztalán landol. 

 - mondta a szakember.

Másképpen látja az itthoni piaci lehetőséget a mintegy 300 angus marhát tartó, üzlettársával közösen vágóhidat, illetve húsfeldolgozó üzemet működtető Kun Péter, a Hortobágy Angus résztulajdonosa, ügyvezetője.

 - véli a szakember.