2021. október 28. csütörtök Simon, Szimonetta

Hírek - Állat

Ebzárlat és legeltetési tilalom jön Magyarországon: ezek a megyék érintettek

A rókák veszettség elleni vakcinázására idén ősszel is sor kerül, ezért ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2021. október 2-16. között zajlik hazánk déli és keleti megyéiben.
 
 

Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ez azonban a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti – olvasható a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat a hirdetőtáblákon tájékoztatja a lakosságot. A külterületeken elhelyezett plakátok pedig a kirándulókat figyelmeztetik majd. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája a Nébih honlapján is elérhető. Békés megyében például 2021. október 2-22-e között rendeltek el ebzárlatot és legeltetési tilalmat, ahogy arról az Agrárszektor is beszámolt.

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető. A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott.

Az immunizálási program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az előző évek eredményei alapján a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket. A program sikerét bizonyítja, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon. Emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett.

A hazánkkal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még előfordul a veszettség. A román hatóság az utóbbi időben többször is kimutatta a veszettség vírusát a magyar határ közelében. Utoljára 2021 februárjában jelentettek újabb, ezúttal rókát érintő esetet. Kárpátalján 2020-ban 12 esetben mutatták ki a veszettség vírusát házi- és vadállatokban. A betegség jelenléte keleti szomszédainknál alátámasztja a hazai megelőző intézkedések fenntartásának fontosságát. A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját, ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztat.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Agrárszektor Konferencia 2021

    Agrártámogatási reform, pénzözön a vidékfejlesztésben, világpiaci árrobbanás, forradalmi agrárinnovációk, precíziós gazdálkodás, digitalizáció. 2 nap, 10+ órányi szakmai program, 70+ előadó