2020. október 22. csütörtök Előd

Hírek - Állat

Egyre több a vadállat a városokban, és erről az ember tehet

Az urbanizáció terjeszkedésével az elmúlt évtizedekben egyre több nem háziasított állat kezdett emberközelben élni. A városi vadvilág alkalmazkodott a forgalomhoz, a zajhoz, az emberek életmódjához egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amelynek kutatásában Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatója is részt vett.
 
 

A témáról folytatott vizsgálatok eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PLOS Biologyban nemrégiben megjelent tanulmány foglalta össze - közölte az Ökológiai Kutatóközpont az MTI-vel. Mint írták, az elmúlt évtizedekben egyre sokasodtak azok a tudományos megállapítások, amelyek arra világítanak rá, hogy az emberi faj milyen nagy mértékben idézi elő a Föld más fajainak kipusztulását. Nem minden faj fizet rá az emberi terjeszkedésre: az alkalmazkodóképesek gyakran éppenséggel "hasznot húznak" a települések közelségéből.

December 3-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít. Az esemény egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről. A konferencia napirendre veszi az ágazati szereplőit érintő legforróbb témákat és legfontosabb szabályozási változásokat is. 

A városi vadvilág urbanizációjával párhuzamosan drasztikusan csökken a zsákmányállatok ragadózókkal szembeni, úgynevezett antipredátor viselkedésnek a hatékonysága. A kutatott jelenség az emberipajzs-hatás, ami azt jelenti, hogy az ember jelenléte és tevékenysége miatt megszűnik (vagy nagyon lecsökken) a természetes élőhelyen érződő predációs nyomás, vagyis a ragadozók a városokban nem képesek bántani a beköltöző prédaállataikat - szerepel a tanulmányban.

Nem állíthatjuk, hogy a város az állatok számára terülj-terülj asztalkámat kínálna, és azt sem, hogy a városban nincsenek veszélyek. De a városok mindenképpen tolerálható környezeti feltételeket jelentenek sok állat és növény számára, csak ehhez alkalmazkodni kell tudni. Sok faj nem képes erre, de sok faj igen, ami azt eredményezi, hogy az ember és az állatvilág képes hosszú távon egymás mellett élni

 - idézte Garamszegi László Zsoltot a kommüniké.

A kutatásokból kiderült az is, hogy az antropocén evolúció hatására gyorsan, néhány generáció alatt bekövetkeznek ezek a változások, tehát az ember akaratlanul is előidéz olyan folyamatokat, amelyeket háziasítással tenne. A kutatók szerint nyilvánvalók a háziasítás és az urbanizáció által gyakorolt szelekciós nyomások közötti hasonlóságok.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu