2021. július 25. vasárnap Kristóf, Jakab

Hírek - Állat

Elsöprő siker: magyar fiatal fejlesztése segíthet a méhpusztulások csökkentésében

Célegyenesbe érkezett a MagentaKraft idei mentorprogramja: a legkreatívabb fiatalok több hónapon át fejlesztett projektjei bemutatkoztak a befektetési célpontot kereső zsűri előtt. A legnagyobb sikert egy interaktív méhésztérkép aratta, de a szakértők szerint az összes prezentáció valós üzleti környezetben is megállná a helyét.
 
 

Hogy egy innováció mennyit ér, azt végső soron a piac dönti el, de fontos mutató az is, hogy a befektetők fantáziáját mennyire tudja megmozgatni – ezért fontos mérföldkő a KraftRoad, azaz a MagentaKraft ötletfejlesztő program végső szakaszának kihívása, ahol a kimunkált projektek bemutatásra kerülnek potenciális befektetők számára. Száznál is több beérkezett pályázatból választották ki idén immár másodjára 9 projektet. Végül a tökéletesre csiszoltak közül 6 csapat mérkőzött meg a befektetők előtt - olvasható a Magyar Telekom közleményében.

Nevezzen a 2021-es Portfolio Agrárdíjakra!

Idén év végén decemberben is kiosztja a Portfolio Csoport a Portfolio Agrárdíjakat az Agrárszektor 2021 Konferencián. Ebben az évben nyolc kategóriában díjazzuk a hazai agrárgazdaság legjobbjait és a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket.

A Portfolio az érdeklődéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mail címen fogadja 2021. június 30-ig.

A befektetésre pályázó projektek között a települési műanyaghulladék-feldolgozást újragondoló megoldás, mesterséges intelligenciára épülő hírgyűjtő és -ajánló platform, kultúrtartalom-népszerűsítő felület, a múzeumok anyagait a kiterjesztett valóság segítségével bemutató alkalmazás, a méhészeket és a méhlegelővel rendelkező gazdákat összekötő, a méhpusztulás megelőzését és a hatékony beporzást segítő interaktív térkép, illetve a Tisza-tó környéki települések közéletét és idegenforgalmát felpezsdítő online újság is volt. A profi befektetési szakemberekből álló zsűri a legnagyobb lehetőséget a méheket óvó és a beporzást segítő, ezzel fontos társadalmi küldetést is teljesítő projektben látta, a programozónak tanuló és mellette méhészkedő Somogyi Attilával mindhárman szívesen folytatnák a közös munkát.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu