2018. augusztus 18. szombat Ilona

Hírek - Állat

Ennyi tejet szállít be egyetlen gazdaság a legnagyobb uniós termelőknél

Tavaly november óta először tapasztalhatunk áremelkedést az európai tejpiacon. A vezető tejfeldolgozóknál csaknem 33 eurócentre emelkedett a tej kilónkénti átvételi ára. A legnagyobb tejtermelőknél már egymillió kilogramm felett van az egy gazdaságra jutó tej éves mennyisége.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Tavaly ilyenkor 31,5 eurócent jörül járt a tej átvételi ára - 4,2 százalékos zsír- és 3,4 százalékos fehérjetartalomra vonatkoztatva -, azaz mintegy másfél eurócenttel ért kevesebbet, mint most. Ebben a hőség és a szárazság mindenképpen közrejátszik, hiszen az extrém időjárás éppen Európa fő tejtermelési övezetét érinti a leginkább. A Holland Parasztszövetség júniusi összegzése szerint az uniós átlagár 32,71 eurócent volt, ami azóta már tovább is emelkedett.

Für die nächsten Monate erwartet der niederländische Bauernverband weiter steigende Milchpreise. So kündigte die britische Molkerei Dairy Crest für die nächsten drei Monate insgesamt 3,3 Cent/kg mehr an, inklusive eines Dürrezuschlages. Arla will im Juli 1,8 und im August 1,0 Cent/kg mehr auszahlen. Für Juli kündigte FrieslandCampina 1,0 Cent/kg mehr Milchgeld an und das DMK ein Plus von 1,0 Cent/kg.

Topagrar.com - Lesen Sie mehr auf: https://www.topagrar.com/news/Rind-Rindernews-EU-Milchpreise-steigen-auf-32-71-Cent-9541334.html

Például a brit Dairy Crest októberig összesen 3,3 eurócentes emelést, a dán Arla szeptemberig 2,8, emelést jelentett be, de a többi nagy feldolgozótól is (mint pl. a FrieslandCampina) havonta egy centtel többet remélhetnek a termelők az átadott nyersanyagért. A holland elemzők megjegyezték, hogy az üzemméretek és a beszállított tej mennyisége folyamatosan nő az Európai Unióban. Az egy gazdaságban megtermelt tej éves mennyisége már több európai országban is egymillió kilogramm felett van.

Forrás: ZuivelNL

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Hollósi Dávid
    igazgató
    Takarék Agrár Igazgatóság

    Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu