2019. április 22. hétfő Csilla, Noémi

Hírek - Állat

Hamarosan létrejön a kiskérődző szakmaközi szervezet

Az Agrárkamara új korszakot nyitott a juhágazat szereplőinek együttműködésében. Sikerült egy asztalhoz ültetnie a legfontosabb szereplőket, és ezzel közelebb került egy szakmaközi szervezet megalapításához - áll a kamara honlapján. A koordináltabb piaci együttműködésre mindenképpen szüksége lenne az ágazatnak.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

 

Közeleg az évkezdet egyik legjelentősebb agráreseménye, a március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferencia. A legfontosabb támogatási, jogszabályi és piaci változásokról kaphat fontos szakmai és gyakorlati információkat a szakpolitika, a közigazgatás és az üzleti élet csúcsvezetőitől, illetve első számú döntéshozóitól a március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferencián.

A kiskérődző ágazat stratégiai fejlesztését 2015-ben fogadták el. Egyik fontos célja volt egy szakmaközi szervezet létrehozása. Végül csak tavaly novemberben került sor az első egyeztetésre a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség (MJKSz), valamint a Juh Terméktanács JTT képviselői között. Azóta a folyamat megrekedt.

A kiskérődző-ágazat szereplőinek ki kell végre alakítaniuk egy működő szakmaközi szervezetet. Más ágazatokban vannak jó példák, hogyan lehet ezt létrehozni. Nehézségek vannak mindenhol, de ezek leküzdése annál könnyebb, minél jobban szervezett egy ágazat

– jelentette ki Zászlós Tibor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) mezőgazdaságért felelős országos alelnöke a kiskérődző-munkacsoport 2019. február elején tartott ülésén, melynek egyik célja az volt, hogy az elakadt tárgyalásoknak újabb lendületet adjon, másrészt a kereskedői kört is bevonja a szakmaközi szervezet létrehozásába. Amint azt Huri Zsolt, az Agrárminisztérium munkatársa elődadásában elmondta, akkor kaphat elismerést egy szakmaközi szervezet, ha az egyéb jogszabályi feltételek mellett

a termelői kört legalább 60 százalékban, továbbá a piacot legalább fele részben lefedő feldolgozói és/vagy kereskedői kört integrál.

Egy ágazatban csak egy szakmaközi szervezet működhet. A szakmaközi szervezet legfontosabb előnyei közé tartozik, hogy az általános versenyjogi szabályok alól kivételek vonatkoznak rá. A szervezet piaci árat nem rögzíthet (de árprognózist közölhet - agrárszektor.hu) és tevékenysége nem okozhat piactorzítást. Fontos lehetőség a kiterjesztési jogkör, ami azt jelenti, hogy

a belső szabályok a tagságon kívül az ágazat valamennyi szereplőjére kiterjeszthetők, hatósággal kikényszeríthetők, amennyiben adott kör legalább kétharmadát integrálja a szervezet.

Évente mintegy 600 ezer pecsenyebárányt (18-24 kg) exportálunk, döntően (75%) Olaszországba. Az elmúlt években a nagysúlyú bárányok (27-35 kg) iránt a 3. országokból (pl. Izrael, Líbia, Libanon) növekvő kereslet mutatkozott. A juhhús-exportunk főbb piacai Svájc, Ausztria és Németország. Ezek a vevők egyre nagyobb arányban igényelnek a muzulmán fogyasztóknak eladott halal húst. Kínába és az Arab-öböl országaiba történő húsexport egyik akadálya, hogy nincs jóváhagyott állategészségügyi bizonyítvány. Elhangzott az is, hogy érthetetlen, miért nem adta meg kéknyelv-mentességünket az EU, amikor már több mint három éve nem regisztráltak volt pozitív esetet az országban. Ilyen és hasonló problémák kezelésében segíthetne egy átfogó szakmaközi szervezet.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    Nyugat-magyarországi Agrárfórum

    Az agrárium legaktuálisabb témái

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu