Hívatlan vendégek: egyre több új rovarfaj jelenhet meg Magyarországon

agrarszektor.hu2020. július 31. 09:30

Az éghajlat változásával egyre több déli rovarfaj jelenik meg Magyarországon is. Ezek ugyanakkor emberre nem veszélyesek - hívta fel a figyelmet az Inforádióban a Magyar Rovartani Társaság elnöke.

Víg Károly szerint nincs abban semmi meglepő, hogy egyre sűrűbben hallani énekeskabócákat, mostanság már Budapesten is, a hiszen már az elmúlt évben is jelen voltak az ország különböző területein. A szakember megjegyezte, Magyarországon a kabócáknak mindegy öt faja fordul elő, amelyek közül a nagyvárosokban valószínűsíthetően az óriás-, vagy a mannakabócák hangja hallható, utóbbi szaggatottan "énekel", előbbi pedig két szaggatott taktus után folyamatosan, ami alapján viszonylag könnyű beazonosítani őket, olvasható az Infostart oldalán.

December 3-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít. Az esemény egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről. A konferencia napirendre veszi az ágazati szereplőit érintő legforróbb témákat és legfontosabb szabályozási változásokat is. A rendezvény az agrárium minden résztvevőjének – így valamennyi méretű gazdálkodónak, élelmiszeripari cégnek, inputgyártónak, gépforgalmazónak, termékkereskedőnek, illetve államigazgatási és érdekképviseleti szakértőnek – hasznos és naprakész információkat nyújt, illetve lehetőséget biztosít a networkingre és a kapcsolatépítésre is. Ne hagyja ki a siófoki Agrárszektor Konferenciát december 3-4-én!

A kabócák elterjedése a klímaváltozással, illetve melegedéssel óhatatlanul bekövetkezik, hiszen jól repülő, nagytestű fajokról van szó, amelyeknek nem jelent nehézséget északibb területekre hatolni, így aztán nem véletlen, hogy a megfelelő élőhelyeken Magyarországon is egyre többször előfordulnak - magyarázta Víg Károly.

A Magyar Rovartani Társaság elnöke hozzátette, hogy az egy teljesen természetes folyamat a élővilág fejlődése során, hogy a változó klímára az egyes állatok populációi is reagálnak, és megfelelő életfeltétlék között az elterjedési területük változik. Jelen esetben növekedik északi irányba.

A Magyar Rovartani Társaság elnök szerint nagyon nehéz kiszámítani, hogy mi minden érkezhet még, ugyanis elegendő egy-egy keményebb tél, ami gyakorlatilag számos olyan déli fajnak az áttelelő populációjával végezhet, amik adott esetben két-három évig stabilan szaporodtak Magyarországon. Jobbára valóban a felmelegedéssel és az esetleges száradással azonban számos délről és keletről érkező faj megtelepedése prognosztizálható, amibe adott faj szétterjedési képessége is közrejátszik. Víg Károly végezetül megjegyezte, sajnos mezőgazdasági kártervökre is számítani lehet, amik ugyanakkor az emberre semmilyen veszélyt nem jelentenek.

Címkék:
kártevők, klímaváltozás, rovar, kabóca, felmelegedés, populáció, rovarkártevők, vándorlás, magyar-rovartani-társaság, kabócafaj, rovarfaj, magyar rovartani társaság,