2018. november 21. szerda Olivér

Hírek - Állat

Így verik meg a spanyolok a német sertéstartókat

A spanyolok 2015-ben bitorolták el a németektől a legnagyobb sertéstartó címét, de a feldolgozásban még van hová fejlődniük. Az előállított hús mennyiségét tekintve még mindig a németek vezetnek, ám a spanyolok már a sarkukban vannak. A harmadik helyezett Lengyelország is jelentős szereplő az európai sertéshús-előállításban, viszont még sok idő, mire teljesen kiheveri a sertéspestis ütötte sebeket.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

A statisztikai adatok alapján a spanyolok 2015 óta magabiztosan vezetik a versenyt a sertéstartásban, sőt, az előnyük egyre nő. A 30 milliós állatlétszámot 2017 végén lépték át, újabb 3 százalékkal növelve az előző évi teljesítményüket. Ebből a kocalétszám 2,5 milliót tett ki.  Ehhez képest a németek mindössze 0,6 százalékos állománybővülést mértek 2017-ben, és 27,5 millió sertést számláltak meg. A kocaállomány 0,2 százalékos csökkenése előre vetítette, hogy az alábbi grafikon vonalai továbbra is széttartó pályán mozognak majd.


Sokáig lekörözhetetlennek tűnt Németország (Forrás: Eurostat)

A növekvő állományhoz igazodva folymatosan bővül a spanyol feldolgozóipar is, noha a németekénél nagyobb állatszám még mindig nem jár nagyobb feldolgozott húsmennyiséggel. Az alábbi grafikon azonban jól érzékelteti, hogy már a sarkukban vannak. A német ipar mindeddig biztosítani tudta, hogy a sertéshús exportja terén az ország verhetetlen maradjon.

Jön az év egyik legnagyobb agráreseménye! Agrárszektor Konferencia november 28-29-én. Az agrárium legforróbb témái két napban. Gazdák, agrár- és élelmiszeripari vállalkozók, döntéshozók, szakpolitikusok egy helyen és időben, csak a siófoki Agrárszektor Konferencián!
Közeledik egymáshoz a két feldolgozási kapacitás is (Forrás: Eurostat)is

Az Európában előállított sertéshús 23 százalékát Németország szállította ki az öreg kontinensről 2018 januárja és augusztusa között, és ezzel stabil tartotta első helyét az exportőrök között. Spanyolország azonban egyre jobban felzárkózik, és a nevezett időszakban 10 (!) százalékkal emelte a kivitt sertéshús mennyiségét. 2018 első nyolc hónapjában egész Európából összesen 2,4 millió tonna sertéshús kelt útra harmadik országok felé, ami 1,1 százalékkkal haladta meg az előző évi teljesítményt. Ennek hátterében az áll, hogy Kína és Dél-Korea ismét fogadja az európai húst.

Érdemes említést tenni a lengyelekről is, akik Európa harmadik legnagyobb sertéstartói. Az ország már négy éve küzd a sertéspestissel, de az állatlétszám ismét lendületes emelkedésben van, és súrolja a 12 milliót. Ígéretes, hogy a kocák létszáma 5,8 százalékkal nőtt, ami további állománybővülést vetít előre. Megjegyezzük, 10 évvel ezelőtt a lengyel sertésállomány nagysága több mint 14 milliós volt, de előtte már bizonyították, hogy képesek 19-20 millió állat tartására is. Pillantnyilag nagyobb sertéstartónak számítanak náluk a franciák és a dánok (fej- fej mellett cc. 13 millió egyed), és a hollandok is, akik egy év alatt 3,5 százalékkal növelték állományukat (12,3 millió sertés), de a kocalétszám ennél is nagyobb mértékben emelkedett.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Hollósi Dávid
    igazgató
    Takarék Agrár Igazgatóság
    Támogató:

    Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu