Ilyet még nem láttál: halaknak építettek fészkeket a Dunában

Ilyet még nem láttál: halaknak építettek fészkeket a Dunában

MTI
A Duna nyugodt folyású mellékágaiba 84 mesterséges süllőfészket helyezett el a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége, segítve ezzel az egyik legnemesebb magyarországi ragadozó hal állományának szaporodását - tájékoztatta a szövetség elnöke az MTI-t.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Zoltai Dániel elmondta, a programot tavaly 20 fészekkel kezdték el, majd a kedvező tapasztalatok után döntöttek a bővítésről. Az ívásra alkalmas szerkezeteket saját kezűleg készítették. A neszmélyi Duna-ágban, illetve a dunaalmási öbölben elhelyezett, több csoportban lerakott fészkeket bójákkal jelölték meg, és felirattal is figyelmeztetik a horgászokat, hogy a környéken óvatosan közlekedjenek, illetve óvják a szerkezetek épségét.

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

A szövetség elnöke kiemelte, legfontosabb célkitűzéseik között szerepel, hogy megőrizzék vizeink élővilágának sokszínűségét, a fajok változatosságát. A horgászat társadalmi elismertségének, valamint a megnövekedett állami támogatásnak és az egyre kedvezőbb törvényi szabályozásnak köszönhetően jut forrás a vizes élőhelyek és a környezet védelmére.

Az álló és folyóvizekben egyaránt előforduló süllő az egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk. Ivásának ideje márciusban kezdődik, 10 fokos vízben. Az ívóhelyet a hím süllő választja, és az ikrák lerakása és kikelése alatt tisztogatással, őrködéssel gondoskodik az ivadékok biztonságáról. Természetes körülmények között a Dunában lerakott ikráknak csak kis részéből lesz kifejlett hal, mert a hajóforgalom és a rárakódott üledék miatt a fészket belepheti az iszap, különféle szennyeződésektől megromolhat, a lerakott ikrákat más halak is elfogyaszthatják

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a megye legnagyobb civil közössége, 58 tagegyesület közös szervezete mintegy 20 ezer aktív taggal, közülük 3200 ifjúsági és gyermekhorgásszal. A szövetség rendezvényeket szervez, halgazdálkodási feladatokat lát el, valamint halőri tevékenységet végez a Duna megyei szakaszán.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03