Kiderült: így jutott be a rettegett sertéspestis Budakeszire

MTI
Biztos, hogy emberi közvetítéssel jutott be az afrikai sertéspestis (ASP) a Budakeszin lévő vadaskertbe. Néhány napja robbant a botrány, hogy több száz, az afrikai sertéspestis miatt elhullott vaddisznót találtak Budapest határában, aminek következtében a budakeszi Disznóskert vaddisznóit mind le kell ölni.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Megkezdődött az állatok leölése Budakeszin, hiszen a betegség miatt ki kell üríteni a területet - mondta Bognár Lajos országos főállatorvos kedd reggel az M1 aktuális csatornán. Hozzátette, az biztos, hogy emberi közvetítéssel jutott be a vírus, hiszen Budakeszi környezetében, a természetben még nincs jelen. Ez azt jelenti, hogy nincs semmilyen összeköttetés Budakeszi és a fertőzött területek (Kelet-Magyarország) között, vagyis a betegség természetes terjedése kizárható.

EZ IS ÉRDEKELHET
A szakemberek most azt szeretnék elérni, hogy a vírus ne jusson ki a kertből, ezért azon kívül is keresik a tetemeket, és minden, a környéken kilőtt vaddisznót megvizsgálnak. Az országos főállatorvos szólt arról is, a kisgazdálkodóknak ingyen biztosítanak fertőtlenítőszert. (A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterülete nem azonos a Budakeszi Vadasparkkal.)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03