2020. június 3. szerda Klotild

Hírek - Állat

Közeleg a határidő! Fontos dologról kell nyilatkozniuk a magyar állattartóknak

Az állatok naprakész nyomonkövetése a jelenlegi járványhelyzetben kiemelten fontos. A hatékony járványügyi intézkedések előfeltétele, hogy a hatóság pontos információval rendelkezzen minden állatról, azaz tudja, hogy egy adott tenyészetben hány állatot tartanak. A több tartási hellyel rendelkező állattartóknak legkésőbb 2020. május 15-ig kell nyilatkozniuk a pontos adatokról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) e célra létrehozott elektronikus felületén.
 
 

Az állattartókra vonatkozó, módosított TIR rendelet értelmében egy tenyészethez csak egy tartási hely tartozhat, és az egyedileg nyilvántartott állatok a pontos tartózkodási helyükön kell, hogy szerepeljenek az országos adatbázisban, olvasható a Nébih oldalán. Azoknál a tenyészeteknél, amelyekhez – a korábbi lehetőséggel élve – több tartási hely tartozott, az állattartóknak adategyeztetési kötelezettsége áll fenn, amelynek során nyilatkozniuk kell minden tartási hellyel kapcsolatban, kívánnak-e ott tenyészetet létesíteni. Szintén a járványvédelmet segíti a nem ENAR köteles fajok esetén azok állatlétszámának bejelentése tartási helyenként.

Az adminisztráció megkönnyítése érdekében a Nébih kifejezetten erre az adategyeztetésre kialakított egy egységes bizonylatot, melynek segítségével akár elektronikus úton is teljesíthető a kötelezettség, és az adatok rögzítésével a változások az adatbázisban is automatikusan átvezetésre kerülnek.

Az „1418 – Komplex bizonylat” számos, jelenleg használatos bizonylatot összevonva, egy lépésben teszi lehetővé

  • a tenyészetek adatainak módosítását, korábban be nem jelentett adatainak rendezését,
  • az állatok tényleges tartózkodási helyének bejelentését,
  • tartási helyek lezárását és azok adatainak módosítását,
  • füljelzők átkötését,
  • létszámadatok bejelentését

A bizonylat állat egyedadatok bejelentésére, módosítására, hibalevelek kezelésére nem alkalmas, azokat továbbra is a megszokott módon és bizonylatokon kell az állattartóknak megadni. Az önálló tenyészetek tartói, ENAR-felelősei számára a komplex bizonylat a webALI felületén érhető el. A megyei körzetbe sorolt tenyészetek esetében az állattartók körzeti kapcsolattartójuk segítségével tehetnek eleget kötelezettségüknek. A kapcsolattartók szintén a jól megszokott webALI felületén férnek hozzá a bizonylathoz.

Az adategyeztetés határideje: 2020. május 15.

Amennyiben a fenti határidőig az adategyeztetés nem valósul meg, akkor az informatikai rendszerben a tartási hely és tenyészet összerendelés automatikusan megtörténik. Az eljárás során történt változásokról (új tenyészetkódok, állatok esetleges átkötése stb.) a Nébih értesíti az állattartókat.

Az adategyeztetés részeként a marhalevelet az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv hivatalból kiállítja, az állattartónál már rendelkezésre álló sertés ENAR füljelzők továbbra is felhasználhatóak, így az átállásnak e tekintetben nincs anyagi vonzata.

A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy amennyiben a Magyar Államkincstárnál az érintett tenyészetre vagy tartási helyre vonatkozóan támogatást vesznek igénybe a bekövetkezett adatváltozást a Magyar Államkincstárnál is be kell jelenteniük. Az adatváltozással kapcsolatos pontos teendőkről a Magyar Államkincstár honlapján vagy ügyfélszolgálatán tájékozódhatnak.

A Nébih arra kéri az érintetteket, hogy felmerülő kérdéseikkel keressék megyei kapcsolattartójukat, vagy a hivatal Ügyfélszolgálatát:

  • Postázási cím: Nébih-ENAR, 1537 Budapest, Pf. 397.
  • Központi telefonszám: 06-1-336-9050
  • E-mail: enarufsz@nebih.gov.hu

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu