2021. május 11. kedd Ferenc

Hírek - Állat

Nem kell a rossz import

Az Agrármarketing Centrum a vendéglátó szektornak, a termelőknek és a beszállítóknak szervezett találkozót, azzal a céllal, valamennyire vissza tudják szorítani a rossz minőségű import élelmiszerek magyarországi értékesítését – tudta meg az InfoRádió, Simon Péter igazgatótól.
 
 

Elmondta, hogy nagy problémát jelent a tagállamokban a nagy kereskedelmi láncok fölénye, ami túlnőtte a tagállami kereteket. A pár hét múlva tartandó rendezvényen a beszállítók, a vendéglátósok és a termelők ezen problémákra keresik a megoldást, illetve talán üzleti kapcsolatba is léphetnek egymással.

A termelők szerint, képesek lennének kiváló minőségű, megfelelő mennyiségű és megbízható termékeket előállítani, csak folyamatosan azzal a problémával szembesülnek, hogy a felvevő piac nem áll szóba velük. A vendégló szektor pedig pont arról panaszkodik, hogy nincsenek megfelelő termékek, így kénytelenek import élelmiszereket felvásárolni. A beszállítók arról fognak nyilatkozni, hogy milyen elvárásaik vannak, ami alapján árukészletbe emelnek egy terméket.

Simon Péter az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy voltak már termék népszerűsítő akcióik hipermarketekben, ahol kóstoltatással próbálták elérni, hogy az Agrármarketing Centrum által előnyben részesített termékeket az üzletek forgalmazzák. Hozzátette, hogy a nemrég több sikeres próbálkozásuk is volt, de elutasító magatartással is találkoztak. Megjegyezte, hogy az Agrármarketing Centrum hatáskörén már túllép ez a feladat.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu