2019. október 16. szerda Gál

Hírek - Állat

Önti a pénzt a VM a baromfiszektorba

Az idén már nyolcmilliárd forint állatjóléti támogatást adnak.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Nyolcmilliárd forintra növeli a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a baromfitartók idei állatjóléti támogatásait. Ez jelentős bővülés lesz tavalyhoz képest, amikor az ágazati szereplőknek még csak 4,8 milliárd forint járt. Az állatjóléti támogatásokat a hazai költségvetésből kell kifizetni, mivel Brüsszel a „puha szabályozású” baromfiszektornak ilyen jogcímen nem folyósít pénzeket.

A baromfiszektor 2010 óta évi négymilliárd forint állatjóléti támogatást használhatott fel, amelyet a VM 2012-ben és tavaly is 20 százalékkal, 4,8 milliárd forintra egészített ki. Ez az összeg nő az idén 8 milliárdra, mivel erre a költségvetési keretek is lehetőséget nyújtanak.

Brüsszel ugyanis a „puha szabályozású” baromfiágazatnak – és a szintén e kategóriába tartozó sertésszektornak – nem folyósít állatjóléti támogatásokat és nem juttat pénzeket a legtöbb uniós forrást jelentő, évi 1,27 milliárd eurót tartalmazó közvetlen kifizetéseken belül sem. Ezért az állatjóléti összegeket teljes egészében nemzeti költségvetésből kell fedezni.

A hazai büdzsén belül e célokra a VM „folyó kiadások és jövedelemtámogatások” elnevezésű költségvetési fejezete mozgósítható, amely az idén 49 milliárdra bővül az elmúlt évi 45 milliárdról – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnökségi ülésén Czerván György, a VM államtitkára. Ugyancsak e fejezet lesz a forrása az állati hullák megsemmisítésére és az egyes állatbetegségek elleni védekezésre szánt hazai támogatásoknak is, amelyek szintén nőnek majd 2013-hoz képest, bár a konkrét keretösszegekről még nincs döntés.

Az idei állatjóléti források meghirdetéséhez az Európai Bizottság előzetes jóváhagyására volt szükség, mivel a korábban kiadott brüsszeli engedély 2013. december 31-én lejárt. A VM ugyanakkor még tavaly nyáron kezdeményezte, hogy a támogatási lehetőséget 2018 végéig meg lehessen hosszabbítani az éves pénzkeret bővítése mellett. Ezért a baromfitartók támogatása több évre újra biztosított lehet, ha erre később is lesznek források a költségvetésben.

A támogatások növelése az idén azt is lehetővé teszi, hogy a keret felosztásakor a baromfitermelők között ne kelljen úgynevezett visszaosztást alkalmazni – állapította meg Czerván György. Eddig ugyanis a jogos kérelmek mindig meghaladták a kifizethető éves összeget, ezért minden gazdálkodónak arányosan kevesebb jutott elismert igényeihez képest. Az idén viszont a jogosultságok és a források egyensúlyba kerülhetnek, így az állattartók igényléseik száz százalékát megkaphatják – húzta alá az államtitkár.

A VM egyúttal arra törekszik, hogy a 8 milliárdos ez évi összeg minél nagyobb részét még az idén ki is fizesse. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az állatjóléti támogatásokat negyedévente utalja ki, és a minisztérium most azt vállalja be, hogy az első háromnegyedévre eső összeg 2014-ben el is ér a gazdákhoz (az utolsó negyedéves támogatásokat technikai okokból lehetetlen az év végig kifizetni az igénylési rendszer sajátosságai miatt).

Így az állattartók arra számíthatnak, hogy a 8 milliárd forintos keretből 6 milliárd ebben az évben a számlájukra kerül. E támogatási forma történetében elsőként tavaly sikerült elérni, hogy három negyedév támogatását a „tárgyévben” ki lehessen fizetni. A korábbi években a forrásokat - elsősorban költségvetési okokból - jóval nagyobb csúszásokkal kapták meg a jogosultak.

Az MVH az elmúlt évben negyedévenként mintegy egymilliárd forintos állatjóléti alaptámogatást fizetett ki, illetve folyósította a 20 százalékos (800 millió forintos) VM-kiegészítést is. Így a baromfitartók tavaly összesen 3,8 milliárd forinthoz juthattak, az idén pedig még további egymilliárdot kaphatnak 2013 negyedik negyedéve után. E támogatásokra akkor válnak jogosulttá, ha tevékenységeik során eleget tesznek azoknak a követelményeknek, amelyek javítják az állatok életkörülményeit. A kifizetések arra hivatottak, hogy kompenzálják a felmerülő többletköltségeket.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu