Válság a tejiparban: egy éven belül elpusztulunk, vagy győzünk

agrarszektor.hu
Az állattenyésztés kiemelt ágazatnak számít a Vidékfejlesztési Programban, ettől függetlenül a szektor támogatására fordítható 75 milliárd forintos keretösszeg hosszú brüsszeli alkudozások eredménye - emlékeztetett Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár az Agrárszektor 2015 konferencián. Az ágazat támogatási kihívásai mellett hazánk vezető szakemberei a tejpiacot sújtó válság okait és megoldási lehetőségeit is megvitatták.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A Portfolio és agrárszektor.hu közös szakmai rendezvényének délutáni kerekasztal beszélgetésén a közönség döntő többsége úgy értékelte, hogy Magyarország kisebb mértékben támogatja az állattenyésztést, mint az uniós átlag. Az állattenyésztőknek szóló pályázatok közül ráadásul egyelőre csak a trágyatárolók építéséről szóló felhívás jelent meg, de lassan a többi pályázatot is ki kellene írni.

Feldman Zsolt úgy látja, hogy a tervezett támogatási keretösszegnél többet nem tud felszívni a szektor, ezért előreláthatóan nem növelik tovább a támogatási összegeket. Az államtitkár emlékeztetett: a kormány komoly alkudozásokkal tudta kiharcolni a keretösszegeket, és így is vannak leosztási megkötések. Feldman Zsolt azt is elmondta, hogy a kormány tervei szerint december végéig az összes pályázati felhívást megjelenhet.

Mint ismeretes, 2016 januárjától 5 százalékra csökkentik a sertéshús általános forgalmi adóját (ÁFA). Az államtitkár nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy újabb termékkörnél is csökkentik az áfát, de ez egyelőre a gazdasági eredmények függvénye - tette hozzá.

Hamarics Imre, a Rekontir TM Kft. ügyvezető igazgatója úgy látja, hogy a támogatásokból kimarad egy olyan kör, amely komoly beruházásokat tudna megvalósítani az országban. Szabó Miklós, a Tranzit-KERT Zrt. vezérigazgatója szerint ráadásul az áfacsökkentés miatt a sertéshús szektor versenyelőnyre tehet szert, ez pedig súlyosan érintheti a baromfiágazatot.

Nem csak a támogatások mértéke számít, hanem az is, hogy mennyire hatékony a felhasználás - vette át a szót Ádám János, a Bóly Zrt. vezérigazgatója. A mezőgazdasági termékek ára ugyan volatilis, a vidékfejlesztési források célzott és hatékony elköltése kulcsfontosságú lesz az előttünk álló években.

A jelenlegi Vidékfejlesztési Programban igazságos elosztási rendszert alakítottak ki a döntéshozók - hívta fel a figyelmet Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Zala megyei elnöke. Az elosztási rendszer szerinte hatékony, de nem a támogatás a tevékenység alapja, és a kecskén, illetve a juhon kívül nincs olyan állatfaj, amelynek ne gyarapodna a létszáma - tette hozzá.

Az Agrárszektor 2015 rendezvényének egyik legizgalmasabb pontjaként a szekció második panelbeszélgetésén a súlyos tejpiaci válság megoldási lehetőségeit vitatták meg a résztvevő szakemberek. Fórián Zoltán, a Takarékbank Agrár Központ vezető agrárszakértője és a beszélgetés moderátora úgy látja, hogy a krízis komoly válaszlépéseket követel, és pozitív fordulatra leghamarabb április-május környékén számít.

Hegedűs Imre, a Bicske Mezőgazdaság Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett: az uniós csatlakozáskor az ország nem készült vertikális integrációval, és ez azóta sem történt meg. Az uniós kvótarendszert rosszkor vezették ki, jelenleg nem működik a piacvédelem, és nőtt az áfacsalások aránya. A helyzet tarthatatlansága miatt támogatjuk a demonstrációkat, és úgy gondolom, hogy egy éven belül vagy elpusztulunk vagy győzünk - fogalmazott Hegedűs Imre.

Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke, és az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a kvótarendszer eltörlése idézte elő a jelenlegi helyzetet, és a legjobb az lenne, ha a piac fizetné meg a termékek árát. Mivel a szomszédos országok csökkentették az áfát, a szervezet az áfacsalás elkerülése érdekében javaslatot nyújtott be a kormánynak. Azt szeretnénk elérni, hogy a tej áfája is 5 százalékra csökkenjen, de erre nem sok esélyt látok - foglalta össze véleményét Mélykuti Tibor.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?