2019. május 24. péntek Eszter, Eliza

Hírek - Állat

Veszélyesek az egészségre - Ne együnk ilyen állatokat!

A mezőgazdasági céllal tartott állatok klónozását, illetve az utódaikból készült termékek előállítását és importját is betiltaná az Európai Parlament (EP). Ezzel szigorítaná az Európai Bizottság által benyújtott javaslatot. A jogszabálytervezetet az EP 529 szavazattal, 120 ellenszavazat és 57 tartózkodás mellett fogadta el.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

"A klónozás technológiája még nem kiforrott. Az elhullási arány továbbra is igen magas. Sok állat már az első pár héten elpusztul, ráadásul fájdalmak között. Tényleg meg kell ezt engednünk?" - tette fel a kérdést a környezetvédelmi bizottság részéről Renate Sommer, a téma német néppárti felelőse.

Nem akarják veszélyeztetni az uniós állampolgárokat

"Gondolnunk kell az állatok egészségére, de az emberi egészségről sem szabad megfeledkeznünk" - emlékeztetett az olasz Giulia Moi, a Szabadság és Demokrácia Európája (EFDD) képviselőcsoport olasz politikusa, aki a mezőgazdasági bizottságban volt a jogszabály úgynevezett jelentéstevője. A politikus közölte: az EP álláspontja azt üzeni az unió kereskedelmi partnereinek, hogy az unió polgárai nem szándékoznak ilyen termékekkel veszélyeztetni saját, a családjuk vagy a jövő nemzedékek egészségét.

Az EP az állati klónok szaporítóanyagaira, az állati klónok utódaira, és a belőlük előállított termékekre is kiterjesztené az uniós tilalmat. Az Európai Parlamentnek még megállapodásra kell jutnia az unió tagállamainak kormányait tömörítő tanáccsal, hogy a tervezetből tényleges jogszabály válhasson.

Sok klónozott állat pusztul el

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) egy 2008-as véleményében kifejtette, hogy a klónozott állatok jelentős része gyakran súlyosan megbetegszik, ami miatt sok el is pusztul. A parlament szerint részben ezért is alacsony a klónozás hatékonysága: a szarvasmarháknál 6-15 százalék, a sertéseknél pedig 6 százalék. Miután a klónozott embriók nagyobbak, így világra hozataluk is kockázatosabb.

Fogyasztói felmérésekre utalva az EP úgy véli, hogy az európai polgárok határozottan elutasítják a klónozott állatokból készült élelmiszereket, és a többség állatjóléti és általános etikai megfontolások alapján a mezőgazdasági céllal végzett klónozással sem ért egyet. Az EP a jogszabályt minden tagállamban közvetlenül alkalmazandó rendeletté alakítaná, szemben a bizottság által javasolt irányelvvel, amelynek esetében további nemzeti jogszabályokról kell dönteni. Az uniós parlament emellett az eredetileg csak a szarvasmarhafélékre, házisertés-fajtákra, juh- és kecskefélékre, valamint lófélékre vonatkozó jogszabály hatályát valamennyi mezőgazdasági céllal tartott és szaporított állatra kiterjesztené.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    SZAKÉRTŐ TAKARMÁNYOZÁS

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Nyugat-magyarországi Agrárfórum

    Az agrárium legaktuálisabb témái

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu