2019. december 15. vasárnap Valér

Hírek - Állat

VM: kiemelt vállalat lesz a Gyulai Húskombinát

Kiemelt vállalat lesz a Gyulai Húskombinát, a társaság megmentésére készített tervezetet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kormány elé fogja terjeszteni - mondta Budai Gyula hétfőn Budapesten az MTI-nek.
 
 

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára a tulajdonosokat képviselő Kovács Lajossal - aki a NAGISZ Zrt. elnök-igazgatója - és Ruck Jánossal, a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatójával tárgyalt Budapesten a szaktárcánál a nehéz helyzetben lévő cég állami megsegítéséről - közölte a VM a megbeszéléseket követően.

A vidékfejlesztési tárca megvizsgálta, milyen eszközökkel segítheti a cég megmentését. A közlemény szerint Fazekas Sándor miniszter kezdeményezni fogja, hogy a kormány nyilvánítsa stratégiailag fontos, kiemelt vállalattá a Gyulai Húskombinátot. Ezután kerülhet sor a konkrét lépések kidolgozására, amelynek során részletes szakmai-gazdasági egyeztetés zajlik majd le a tulajdonosok, a hitelezők, az állam képviselői és a további érintettek között.

Az 1868-as alapítású cég Magyarország legrégebbi húsipari vállalkozása. Eredetvédett a gyulai és a csabai kolbász, a gyulai májas Magyar Termék-nagydíjas készítmény. Évi 12 ezer tonna feldolgozott élelmiszer hagyja el a kombinátot, jelentős az exportjuk, számos hazai beszállító is érdekelt a cég működésében.

A Gyulai Húskombinát jövője érdekében elindult párbeszéd része annak a stratégiának, amely kész állami segítséget nyújtani a magas minőséget előállító tradicionális vállalkozásoknak - fejeződik be a közlemény.

A csődtörvény tavalyi módosítása vezette be a stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősíthető gazdálkodó szervezet fogalmát. Az a társaság minősíthető - többek között - ilyenné, amelynek a működése nemzetbiztonsági okból indokolt, nemzetgazdasági szempontból jelentős projekteket valósít meg, törvény által meghatározott országos közfeladatot lát el, illetve nagy összegű állami szerkezetátalakítási támogatásban, hitelgaranciában, kezességvállalásban vagy exporthitel biztosításban részesült.

A minősítés a kormány joga, és speciális szabályok vonatkoznak a felszámolásra, cél a társaság további működtetése.

 

forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu