A GDP egy részét a hungarikumok kapnák

agrarszektor.hu
Tervek szerint a nemzeti összjövedelem meghatározott százalékát a nemzeti értékek védelmére és megőrzésére létrehozott hungarikum alap kapná - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A Magyarország nemzeti kincseinek gondozásával és életben tartásával, valamint védelmével külön foglalkozó törvénytervezet egyfajta piramis rendszert képez. Kiemelt szerepet kap a helyi örökség, melyben akár egyéni emberi teljesítmények, épületek, vagy más, az adott térségre jellemző jelenségek szerepelhetnek. Mint kifejtette, a tervezet emellett lehetőséget ad támogatás lehívására a hungarikum alapból, így a pályázó pénzbeli juttatásban is részesülhet, annak érdekében, hogy a védendő örökséget fenn tudja tartani.

A megyei örökség része túlnő a térség határán, a következő szint pedig a Kárpát-medence kategóriája lesz, az ebben szereplő értékek már joggal tarthatnak igényt a hungarikum jelzőre - tette hozzá az Országgyűlés alelnöke. Így az ismert természeti jelenségek, mint a tihanyi visszhang, a hortobágyi délibáb, de akár a Kodály-módszer is védendő értékké válhat.

A hungarikumok támogatására elkülönített források nagyságáról Lezsák Sándor annyit mondott: van olyan elképzelés is, hogy a nemzeti összjövedelem meghatározott részét minden évben kötelezően a hungarikum alapba fordítanák - írja az MTI.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03