Csúcsra járatta a baromfiárakat a madárinfluenza

MTI
Lecsengett a madárinfluenza hatása a baromfipiacon, utolsóként a japánok fogják feloldozni a Magyarországgal szembeni korlátozásokat augusztusban. A járvány egyetlen pozitív hozadéka, hogy az árak most akár 20-30 százalékkal magasabban vannak Európában, mint tavaly nyáron.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Lényegében újra csúcskapacitáson működik az orosházi Pannon Fine Food Kft. Május közepe óta hetente 25-30 ezer darab hízott vízi szárnyast vágnak, amely csaknem eléri a 30-32 ezer darabos maximális kapacitást. Ebből körülbelül hatezer darab a liba, a többi kacsa - nyilatkozta Nyeste Lajos, a cég ügyvezetője az MTI-nek.

A madárinfluenza miatt januárban csak heti 4 ezer állatot dolgoztak fel, februárban heti két napra 8-10 ezer darab víziszárnyas levágása jutott. Az Európa több országát sújtó járvány következményeként viszont jelenleg magasak az árak, francia viszonylatban 20-30 százalékkal is nagyobb a tavaly nyári szinthez képest - mondta Nyeste Lajos, aki középhosszú távon, a kínálat felfutásával a keresleti árak csökkenésére számít.

Kedvező esetben augusztusban a japánok is feloldják a korlátozást. Oda éves szinten 160-180 tonna áru, főként kacsamáj és -mell, kisebb volumenben libamáj kerül.

A cég számára szerencsés fordulat volt, hogy május elején Kanada elsőként Békés megyével szemben oldotta fel a madárinfluenza miatt elrendelt importkorlátozást. Oda éves szinten körülbelül 60 tonna szárnyast szállítanak, főként kacsacombot. Április végén ismét megnyílt a hongkongi piac is, amely főként a nagyméretű májat, nyelvet, szárnyat, libalábat igényli, oda is szállítanak egy-két havonta körülbelül 20 tonnát. Ezek a mennyiségek nagyságrendileg azonosak a tavalyi exportmennyiséggel - emelte ki az ügyvezető.

A szárnyasok egy részét, az összes termék értékének körülbelül 20 százalékát a hazai piacon értékesítik, áruházláncoknak és éttermeknek. Itthon főleg a kacsamájat, valamint a combot, far-hátat és a szárnytövet keresik. A fő külföldi felvevőpiacuk a kacsa- és libamáj esetén Franciaország és Belgium, a libahús esetén Németország.

A szárnyasállomány pótlása folyamatos, ha még 25-30 munkavállalót fel tudnánk venni a jelenlegi 190 dolgozó mellé, el tudnánk érni a teljes kapacitást - mondta Nyeste Lajos. Jelenleg heti négyszer vágnak és darabolnak, péntekenként pedig csomagolnak.

A száz százalékban magyar tulajdonú Pannon Fine Food Kft. 2014 októberében hozta létre Orosházán a vágóüzemét. Fő tulajdonosai a Green Divízió Kft., a Mafarm Kft., az Integrál-Hat Kft. és az EFS Europe Food Service Kft., amelyek közül az első három a teljes magyar hízott baromfitermelés (körülbelül 5 millió kacsa és 2 millió liba) közel felét adják. A Pannon Fine Food 2015-ben 3,2 milliárd forintos árbevétel mellett 1,8 milliós adózott eredményt ért el. 2016-ban az árbevétel 4,4 milliárd forintra, a nyereség 201 millióra nőtt.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?