Teljes tüzet nyitnak az illegális horgászatra

MTI
Közel félmilliárd forint állami támogatásra pályázhattak idén a halőr szolgálatok a mindennapi munkájukhoz szükséges új eszközök vásárlására. A cél az illegális horgászat elleni hatékonyabb védekezés.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Csaknem 470 millió forintos támogatást kaptak idén a halőr szolgálatok. Az ebből vásárolt terepjárókat, vízi járműveket és egyéb eszközöket (például hő- és vadkamerákat, éjjellátó és fényképezőgépeket) Agárdon vehették át a szervezetek. A támogatási program folytatódik, még az idén újabb 100 millió forint összegű forrást nyújt át az agrártárca a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) részére.

Magyarország állami tulajdonú természetes vizein a 2013. évi halgazdálkodási törvény óta megszűnt a kereskedelmi célú halászat, csak horgászni lehet. A MOHOSZ elnöke, Szűcs Lajos tájékoztatása szerint Magyarországon mintegy 400 ezer nyilvántartott horgász van, ezzel a 28 területi szövetséget, mintegy 1200 horgászegyesületet tömörítő MOHOSZ jelenleg az ország legnagyobb civil szervezete. A MOHOSZ-nak nagy felelőssége van abban, hogy meggátolja az illegális horgászatot, a kormány ezért támogatja a halászati őrök munkáját.

A halőri munka állami támogatása az idén elérte a 368 millió forintot, amelyből a MOHOSZ 20 tagszövetsége, 75 horgászegyesülete és a feltételeknek megfelelő két speciális jogállású tagja összesen 447 darab, halőrzést támogató eszközhöz jutott. A forrást a Földművelésügyi Minisztérium (FM) 100 millió forintja egészítette ki, amelyből 101 halgazdálkodónál 398 halászati őr kapott egyenruhát. Folytatódik a 2014-ben megkezdett, az élelmiszereket érintő áfacsökkentés is, így 2018. január 1-jétől az étkezési hal áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődik. A csökkentés várhatóan kiterjed a telepítési célú haltermelésre is, ez a várakozások szerint növelni fogja a hazai természetes vizekbe kihelyezett halak mennyiségét.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03