Látogatható a boldogkőváraljai pálinkaház

agrarszektor.hu
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) támogatásával elkészült és már át is adták a Bestillo Pálinkaház látogatóközpontját Boldogkőváralján - olvasható a Piac&Profit honlapján. A 90 milliárd forintos beruházás felét tette ki az uniós támogatás.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A cég filozófiája azt biztosítja, hogy a pálinkakészítés és fogyasztás módszereivel a látogatók az ital természetes közegében ismerkedhessenek meg, továbbá a tulajdonosok mindenképpen szeretnének közvetlen kapcsolatban állni partnereikkel és fogyasztóikkal, ebben is nagy segítséget fog nyújtani számukra a létesítmény.

A vendégek amellett, hogy a hungarikum történetét megismerhetik, részesei lehetnek egy - főzőmesterek által vezetett - túrának, mely során megismerkedhetnek a pálinka elkészítésének fázisaival a gyümölcs beszállításától a fogyasztásig továbbá feltérképezhetik a gönci barack otthonát, Boldogkőváralját és annak minden nevezetességét, hagyományát. Mindezt megkoronázva egy nagyszerű kóstolóval.

Emellett a létesítmény teret nyújt rendezvények, konferenciák és fesztiválok szervezésére, modern, 70 férőhelyes konferencia és vendéglátó termével, továbbá a parkosított udvaron bármilyen szabadtéri vagy szabadidős foglalkozást, rendezvényt lehet szervezni mintegy 1200 négyzetméteren.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03