2017. szeptember 25. hétfő Eufrozina, Kende

Hírek - Bor-Italok

Több mint 60 ezer palack készül a BalatonBorból

Huszonnégy pincészet részvételével készült el a régió első közösségi bormárkája, a BalatonBor második évjárata. Az egységes megjelenésű palackokba a termelők 2016-os olaszrizlingje kerül. Idén a tavalyi mennyiség közel dupláját, több mint 60 ezer palackot dobnak belőle piacra.
 
 
Feliratkozom az agrárszektor.hu hírlevélre

Elindult a BalatonBor második évjáratának értékesítése. A 2016-os évjáratból a tavalyi mennyiség közel duplája, több mint 60 ezer palack készült. A BalatonBor igazi „fair trade” termék, hiszen a készítéséhez használt szőlő felvásárlására 130 forintos kilogrammonkénti minimálárat határoztak meg, segítve a régió szőlőtermelőit is – mondta el Gyukli Krisztián, a Rizling Generáció borszakmai összefogás elnöke.

A jelentkező pincészetek tételeit szakmai zsűri bírálta el, így kerülhetett idén 24 termelő reduktív olaszrizlingje a palackokba. Az április 22-23-i hétvégén, majd a következő szombaton és vasárnap is a Nyitott borok és nyitott pincészetek hétvégéjét tartják meg több mint 30 pincészet és étterem részvételével, majd május 13-án a balatonfüredi Rizling Tavasz elnevezésű rendezvényen mind a 24 idei BalatonBort meg lehet kóstolni.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

Agrometeorológia

IDŐJÁRÁSA

A szakértő szemével

Fórián Zoltán
vezető agrárszakértő
Takarékbank Agrár Központ

Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu