Több száz milliós támogatást kapott fejlesztésre a nagymarosi gyümölcsfeldolgozó

MTI2021. február 14. 11:00

A kormány százhúszmillió forinttal támogatta a kismarosi ciszterci nővérek gyümölcsmanufaktúrájának fejlesztését - jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője egy sajtótájékoztatón.

Soltész Miklós, a Pest megyei településen, a gyümölcsmanufaktúrában tartott tájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a nővérek kismarosi beruházásait, köztük a manufaktúrát 2017-ben 220 millió forinttal támogatta a kormány, tavaly év végén pedig újabb támogatásról döntöttek. A második ütemben 120 millió forinttal segítik azt a tevékenységet, amelyet a kismarosi nővérek helyben és a Dunakanyarban kifejtenek - mondta az államtitkár. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a szerzetesrendek jelen vannak a hitéletben, de a közösség életében is, ahol több feladatot vállalnak, és munkájukkal is szolgálják a térséget.

Rétvári Bence azt mondta: a ciszterci rendnél alapítása óta nagy hagyománya van a mezőgazdaságnak és a korszerű agrártechnológia alkalmazásának. Ez jelenik meg a gyümölcsfeldolgozó esetében - tette hozzá -, amely teljes mértékben illeszkedik a ciszterciek 900 éves tradícióihoz, és ezt a sok száz éves hagyományt folytathatják most a kismarosi nővérek a legmodernebb eszközökkel. Az újjászületett gyümölcsmanufaktúra ugyanakkor nemcsak egyházi üzem, hanem gazdaság- és vidékfejlesztési terv része is, hiszen sok tucat termelőnek nyújt termékeikhez feldolgozási lehetőséget. Az itt élők generációkon keresztül bogyós gyümölcsök termesztéséből éltek, a rendszerváltást követően azonban nem volt felvásárló, feldolgozó üzem - mondta a képviselő.

Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Horváth Olga, a kismarosi ciszterci monostor apátnője és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (b-j) (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Rétvári Bence azt is jelezte, hogy a korábbi években valóban elsősorban kézműves módon készültek a "monostori ízek", kisebb mennyiségben, az új beruházás technológiájának köszönhetően azonban már jelentősebb mennyiséget tudnak előállítani. Az új manufaktúra lehetővé teszi, hogy a környék szinte minden termelőjének áruját fel tudják dolgozni, és jó minőségű alapanyagból jó minőségű élelmiszer, lekvárok, szörpök készüljenek - hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Horváth Olga, a kismarosi ciszterci monostor apátnője elmondta, hogy a magas színvonalú, magyar gyártmányú gyümölcsfeldolgozó gépekkel kiváltható több munkaművelet. Hangsúlyozta azt is, hogy mára hangsúlyosabbá vált az egészségtudatos vásárlás, és az üzem ennek az igénynek eleget tud tenni: magas gyümölcstartalmú termékeik mesterséges adalékanyagot, tartósítószert nem tartalmaznak. Úgy fogalmazott: "Nemcsak finomat adunk, hanem egészségeset is."

A 400 négyzetméteres üzemhez 300 négyzetméteres raktár tartozik, a tervek szerint az új üzemben a gyümölcsszezon kezdetén indul el a munka. Mintegy 15 tonna gyümölcsöt dolgoznak majd fel itt, de a kapacitás a jövőben bővülni fog még.

(A cikkben szereplő képek az MTI/Kovács Tamás tulajdonát képzik.)

Címkék:
támogatás, beruházás, vidékfejlesztés, kormány, gyümölcsfeldolgozó, üzem, hagyomány, raktár, kapacitásbővítés, gazdaságfejlesztés,