2020 a magyar gyümölcstermesztés fekete éve: és ez az árakon is meglátszik

2020 a magyar gyümölcstermesztés fekete éve: és ez az árakon is meglátszik

agrarszektor.hu
A tavaszi fagyok miatt évtizedek óta nem tapasztalt gyenge termést hozott az idei év, ezzel magyarázhatóak az egekben lévő gyümölcsárak - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kertészeti Osztályának elnöke.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A hazai gyümölcstermesztésben hosszú évtizedek óta nem volt példa arra, mint az idei esztendőben, fogalmazott az InfoRádiónak Mártonffy Béla. A 2020-as év tragédiája ugyanis, hogy március elejétől, ahogy a gyümölcsfajták virágzásnak indultak - kezdve a kajszival, majd a meggy, a cseresznye, a szilva és végül az alma és körte -, hat-nyolc-tíz naponként érkezett egy két-három napos fagy, ami órási, korábban még nem tapasztalt kártételt okozott, fogalmazott a szakember.

Ennek eredményeként, bár a végső adatok még váratnak magukra, akár a magyar gyümölcs 40%-a is elfagyhatott, és miután a kereslet-kínálat szabályozza a zöldség-gyümölcs piacon az árakat, ennek törvényszerűen meg kellett jelennie a fogyasztói-, a termelői- és a felvásárlási árakban egyaránt

- magyarázta Mártonffy Béla.

Példaként említette, hogy Magyarországon átlagosan 600 ezer tonna alma terem, ami a jobb években 800-900 ezer tonna is lehet, ezzel szemben az idei évben, beleértve az étkezési- és ipari almát is, csupán 350 ezer tonna termett. És miközben csak az iparnak lenne igénye 500 ezer tonnára, látható, hogy nagy hiány van ebből a gyümölcsből is az országban. De kajszibarackból is, a megszokott 30 ezer tonnához képest 5-7 ezer termett.

Martonffy Béla megjegyezte, sokan felvetik, hogy ha korszerűbb ültetvények lennének, jéghálóval védettek, akkor mínusz 1-2 fokot ki lehetne védeni, azonban egy több hónapig tartó, folyamatos, minden fajt érintő fagyhullámot az sem tudná megvédeni. A szakember egyetért azzal, hogy átgondolandó, hogy milyen technológiai fejlesztésekre lenne szükség, azonban reméli, hogy az idei tavaszihoz hasonló időjárási viszontagságok a következő években nem fognak megismétlődni.

A zöldségekre kitérve Mártonffy Béla hozzátette, azon a téren kevésbé emelkedtek az árak, bár néhány százalékos drágulás ott is tapasztalható, ami főként abból adódik, hogy az április és június közötti időszak időjárására az volt a jellemző, hogy a relatíve hűvös éjszakákat meleg nappalok követték, és a hőingadozás miatt a hőérzékeny növények - lásd a paradicsom és a paprika, vagy a borsó és csemegekukorica - vontatottan keltek, és minden csúszott egy-két hetet.

Tehát a hőösszeghiány okozta azt, hogy nem abban a ritmusban keltek és értek a növények, mint ahogyan megszokott. Ugyanakkor az üvegház és fólia alatti termesztésben nagyon jól teljesítettek a termelők. És emiatt nem emelkedtek az egekbe az árak, mint a gyümölcsöknél, tette hozzá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kertészeti Osztályának elnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03