A lélek egészségére: több évszázados hagyományt folytatnak Pannonhalmán

A lélek egészségére: több évszázados hagyományt folytatnak Pannonhalmán

agrarszektor.hu
A bor, az ásványvíz, valamint a gyógynövények felhasználásával készült kisüzemi termékek nyomán a sörfőzéssel ismét egy évszázados hagyományokkal bíró vállalkozás innovatív, modern formában való újraélesztésére vállalkozott a Pannonhalmi Főapátság.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az európai sörkultúrát, a sör megkedveltetését a középkortól kezdve a kolostorok sörfőzdéinek munkája alapozta meg. A Pannonhalmi Főapátság levéltárának dokumentumai a XI. századra visszamenően őrzik az apátsági uradalomban készülő sörök emlékét és a sörfőzőknek adott jogosítványok pontos leírását, tudhattuk meg a Főapátság közleményéből.

A levéltári emlékek nyomán először 2016-ban merült fel, hogy a Főapátság immáron saját falain belül újraindítsa a helyi sörfőzést. A 2020-ban útjára induló termékcsaládot több év előkészítés, az infrastruktúra kialakítása és belga apátsági sörfőzdékbe tett látogatások alapozták meg. A világ egyik legjobb sörét főző Westvleteren-ben, a kevesek számára feltáruló apátsági falak között gyűjtött tapasztalat alapján Pannonhalma bátran magára szabott receptúrával tiszteleg a hosszú évszázadok alatt tökéletesedett belga apátsági sörök kategóriája előtt.

Amikor először beszélgettünk a sörfőzdéről, akkor előttünk állt a pincészetünk példája. A sörrel egy kicsit nehezebb dolgunk volt, mert a barokk korban már volt sörfőzdénk, de nem az volt a célunk, hogy ugyanazt rekonstruáljuk, hiszen azóta történt egy nagy technológiai fejlődés, stílusbeli váltás. A hagyományban akkor van igazán fantázia, ha az mai és élő tud lenni

- mondta Hortobágyi Cirill OSB, a Pannonhalmi Főapátság főapátja.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára elmondta, hogy a jeles napon nemcsak egy új vállalkozást, de az egyházi sörfőzés hagyományának innovatív folytatását is ünnepelték. A Pannonhalmi Főapátság Sörfőzdéjében találkoznak a nagy gonddal összeválogatott alapanyagok, a kemény munkával kigondolt és felépített modern főzde, a pótolhatatlan trappista jótanácsok, az új irányt vett sörfőzdékben szerzett technológia és a bencésekre jellemző állandó magas minőségre törekvés.

A sörfőzés zárt rendszeren történik, a palackozás pedig aszeptikus körülmények között, a sör ízjegyeit megkímélő technológiával. Kiváló minőségű, magyar gyártmányú főzőberendezéseket használunk, amelyek a legkorszerűbb technológiával készültek

- hangsúlyozza Tihanyi Fülöp, a Pannonhalmi Főapátság sörfőzdéjének sörfőző mestere.

Tihanyi Fülöp a Pannonhalmi Bencés Alumni tagja, aki fiatal kora ellenére egyetemi oktatóként, majd kisüzemi sörfőzdékben sörfőző laboránsként sajátította el a sörkészítés tudományát. Elmondása szerint a kiváló minőséget biztosítja, hogy szeparálással és nem pasztörizálással érik el a termékek 12 hónapos szavatossági idejét. Emellett a saját laboruk ellenőrzi folyamatosan a sörök minőségét. A legjobb minőségű, belga apátságokban is használt alapanyagokkal dolgoznak, és a legmodernebb vízprofil képző technológiával érik el, hogy a sörfőző víz is tökéletesen illeszkedjen a sörök stílusához.

Tihanyi Fülöp úgy alakította ki a végleges receptúrát, hogy bár mindenben megfelel a klasszikus belga apátsági sörök kívánalmainak, mégis a saját ízlése és kreativitása érezhető ki belőle. A nagy gonddal összeválogatott alapanyagok, a kemény munkával kigondolt és felépített modern főzde, a pótolhatatlan trappista jótanácsok és a bencésekre jellemző magas minőségre törekvés így együtt alakította ki azt a receptet, ami méltóképpen építi tovább a Főapátság termékeinek hagyományát.

A pincészet mára jól ismert termékeinek nyomán járva a Főapátság reménye az, hogy a számukra oly fontos értékteremtés itt is megvalósul és a sörfőzde termékei ismert és kedvelt választásként jelennek meg az újdonságot kereső fogyasztók asztalán. Ezt hangsúlyozza a sörfőzde mottója is: A lélek egészségére!

A Pannonhalmi Főapátság sörfőzdéje ezt szem előtt tartva, a belgiumi tapasztalatokra építve olyan termékpalettát épít fel, amely a hétköznapi megpihenéshez, de akár az ünnepek átélésének ritmusához csatlakozva minden fontos pillanat tökéletes kiegészítője lehet. A sörökkel is a Főapátsághoz méltó színvonalú hagyományt kívánnak teremteni a szerzetesközösség és a fogyasztók életében egyaránt.

A tervek szerint 2020-ban egy négytagú, belga típusú apátsági sörökből álló család kerül piacra (Blonde, Dubbel, Tripel, Quadrupel). 2021-től minden évben várhatóak szezonális és exkluzív sörkülönlegességek. Ebből a Blonde egy belga típusú, apátsági, szűretlen világos sör lesz, amelynek  illatában keveredni fog a komló fűszeressége és az élesztő gyümölcsös jellege. Ízében egyszerre jelenik meg a maláta édeskés karaktere és a komló enyhén citrusos keserűsége, melyet száraz, frissítő kortyérzet követ. Alkoholtartalma 5%-os lesz (V/V), fogyasztása 9-11°C-on javasolt.

A Blonde típusú sör július 17-től kapható a Pannonhalmi Főapátság webshopjában, a Főapátság vendéglátóegységeiben és ajándékboltjaiban Pannonhalmán és Budapesten, valamint vendéglátóhelyeken és delikáteszekben, elsősorban Budapesten, Északnyugat-Dunántúlon és a Balaton környékén.

Címlapkép: Pinewood Lifestyle

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?