Brókerbotrány: ez a stratégiai állami agrárcég bukott sokat (2.)

agrarszektor.hu
A stratégiai állami gabona- és egyéb gazdaságbiztonsági készletek beszerzésével és tárolásával foglalkozó TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek "veszett oda" az agrártárcához tartozó állami cégek közül több százmillió forintja a brókerbotrányban. A társaságnak a Hungária Értékpapír Zrt.-nél 410 millió forintja ragadt benn.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Összesen 410 millió forintja volt a Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek a Hungária Értékpapír Zrt.-nél, ami Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bevallása szerint "odaveszett" - közölte a hvg.hu. A lap kérdésére, hogy az agrártárca miért nem menekítette ki a pénzt úgy, mint a külügy, Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt mondta: a Hungária Értékpapír március 6-án értesítette az FM háttérintézményét, hogy nem tudja kifizetni az ott tartott pénzt.

Az állami tulajdonú TIG-nél a Földművelésügyi Minisztérium gyakorolja a tulajdonosi jogokat. A cég a stratégiai és gazdaságbiztonsági gabona- és egyéb árukészletek beszerzéséért, raktározásáért felelős.

Így magyarázkodik a Földművelésügyi Minisztérium
A Földművelésügyi Minisztérium szó szerint a következő közleményt adta ki a TIG-ügy kapcsán: "A Buda-Cash botrányt követően a Földművelésügyi Minisztérium szó szerint végrehajtotta Miniszterelnök úr utasítását. A tárca vizsgálata tisztázta, hogy a Buda-Cash brókercégben a Földművelésügyi Minisztériumnak, intézményeinek, illetve az általa irányított cégeknek nem volt pénze. Jelenleg is folyamatban van az a vizsgálat, melynek célja, hogy tisztázza, hogy a TIG Kft. által a Hungária Értékpapír Zrt.-től vásárolt állami diszkont kincstárjegy vétele során történt-e olyan mulasztás, visszaélés, amely felelősségre vonást tesz indokolttá. A vizsgálat lezárultával, annak eredményéről természetesen tájékoztatjuk a közvéleményt".
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?