Brutálisan elszabadulhatnak az árak májustól: ennyibe kerülhet a csirkehús

Brutálisan elszabadulhatnak az árak májustól: ennyibe kerülhet a csirkehús

agrarszektor.hu
Meglehetősen kérdéses, hogy az élelmiszer árstop májusi kivezetését követően mi történik majd a baromfitermékek árával, de egyes számítások szerint nem kizárt a 2-3 ezer forint közötti csirkehúsár sem. Rengeteg a befolyásoló tényező, sok múlik például az aktuális inputárakon, illetve azon, mennyire koncentrálnak a veszteségkompenzálásra a cégek. Ugyanakkor a fogyasztói reakciókkal is számolni kell, hiszen nem tudni, hogy a valós költségek miatt szükséges áremelések mennyire fogják vissza a fogyasztást, tekintve, hogy előreláthatólag a sertéshús is jelentős mértékben drágulhat ekkortól.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Komoly válságban vannak a magyar baromfitartók, egyre súlyosabb gondokat okoznak ugyanis az ágazatnak az extrém szintre drágult takarmányok, illetve az energia- és üzemanyagár-emelkedés. Habár gabonaexport korlátozása átmenetileg visszafogta az árakat, továbbra is gond, hogy a hazai gabona, nem jut el az állattartásig. 

A takarmánykeverők nagy része elsősorban a fix és régebbi partnereket szolgálja ki, a frissen beeső rendeléseknél a szabad keverők egy része már nem is ad árajánlatot. A termelők úgy tapasztalják, hogy annyira gyorsan változnak a termelés költségei, hogy nem tudnak sem a vágóhidak, sem a kiskereskedelem felé olyan gyorsan árat emelni, hogy a veszteségeket valamelyest kompenzálni lehessen

- mondta az Index-nek Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke. Hozzátette, attól függően, hogy egyes cégeknek, termelőknek milyen a takarmányellátása, milyen árazású a gáz- és áramszerződése, meglehetősen eltérő a baromfitartók helyzete. 

Az tény azonban, hogy a napi vagy havi árazású energiaszerződéseknél a háború miatti hihetetlen, akár több tíz-, vagy épp majdnem százeurós, egyik napról a másikra jelentkező gázáringadozások miatt szinte lehetetlen akár csak prognózist is mondani arról, hogy mekkora áremelés kellene ahhoz, hogy ezt ellensúlyozni is lehessen legalább a működés fenntartása érdekében. A BTT információi szerint a kisebb broilercsirke-előállítók közül sokan fontolgatják, hogy végleg abbahagyják a tevékenységet.

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

Csorbai Attila szerint az szinte biztos, hogy az az óvatos pozitív várakozás, miszerint idén ismét emelkedhet a vágócsirke-termelés volumene, a háború miatt elfelejthető. Emellett az is borítékolható, hogy a takarmány-, energia- és üzemanyagár-emelkedés függvényében csökkenhet a telepített állomány, és így a kibocsátás is. 

A fogyasztók ebből egyelőre keveset éreznek, mert a csirkemellfilé és far-hát árrögzítése most még visszafogja a többi baromfitermék drágulásának ütemét is, de meglehetősen kérdéses, hogy az árstop májusi kivezetését követően mi történik majd. Rengeteg a befolyásoló tényező, nem tudni például, hogy a hazai gabonahozamokat mennyire befolyásolja az idei, hosszú ideje tartó aszály, de sok múlik az aktuális inputárakon is. Komoly hatása lehet annak is, hogy mennyire koncentrálnak a veszteségkompenzálásra a cégek, illetve annak, hogyan reagálnak a fogyasztók arra, hogy a valós költségek miatt áremelésekre van szükség. Egyes számítások szerint nem kizárt a 2-3 ezer forint közötti csirkehúsár sem.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?