Elképesztő drágulás várható: akár 2000 forintba is kerülhet egy kiló csirkemell

Elképesztő drágulás várható: akár 2000 forintba is kerülhet egy kiló csirkemell

agrarszektor.hu
A takarmányárak annyira megnőttek, hogy a piaci árakat is növelni kell, a drágulás pedig a 20-25 százalékot is elérheti, vagyis a csirkemellfilé kilója közel 2000 forintba is kerülhet majd.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Eddig is sokba került a hús, most azonban további 25 százalékkal növekedhet az ára. A Baromfi Termék Tanács titkára azt monda, hogy a drágulást a takarmányárak növekedése okozza, ami a jövőben is folytatódhat - írja az ATV. Molnár György szerint, ha a takarmányárak emelkedése folytatódik, de közben a felvásárlási árak nem növekednek, akkor a termelőnek már nem lesz érdemes tovább ezzel foglalkoznia.

Ifj. Papp László, a Hajdúhús 2000 húsüzem vezetője elárulta, hogy az ipart megviselte a pandémia, de az utóbbi időben nemcsak a takarmány, hanem az élő állatok tőzsdei ára is növekedett, ami szintén hozzájárul az árak növekedéshez. Úgy gondolja, hogy a drágulás visszább fogja húzni a keresletet. Az árak pedig drasztikusan emelkedni fognak, ezt jól mutatja, hogy: a csirkemell kilója jelenleg körülbelül 1100-1500 forint között van, a drágulás után ez akár 1900 forintra is emelkedhet. A csirkecomb ára 700-ról 900 forintra nőhet, a sertésköröm kilója akár 800 forintra is felmehet, a jelenleg 1700 forintos sertéskarajért pedig több mint 2100 forintot kell majd fizetni. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?