Ez fájni fog a vásárlóknak: brutálisan elszabadulhat a liszt ára májustól

Ez fájni fog a vásárlóknak: brutálisan elszabadulhat a liszt ára májustól

agrarszektor.hu
Ha a kormány nem hosszabbítja meg a májusig tartó árstopot, akkor annak feloldásakor jelentős lisztdrágulásra készülhetnek a vásárlók a boltokban. Ugyanakkor az árstop feloldása miatti drágulás mellett a fogyasztóknak azzal is szembe kell nézniük, hogy a búza drágulása miatt június-július környékén további jelentős áremelkedés várható.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Habár a malmok jelentős része már feltöltötte búzakészleteit annyira, hogy június végéig meglegyen az őrléshez szükséges alapanyaguk, a nagy malmok visszafogták termelésüket, és június 30-ig kvótákat határoztak meg vevőiknek, akiket ez alapján, a számukra megállapított mennyiség erejéig szolgálják ki - mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. A szakember szerint a jelenlegi lisztárak körülbelül 100-105 ezer forintos tonnánkénti búzaárra vannak alapozva, ugyanakkor mivel a piacon most 130-135 ezer forint a búza ára, ez csak úgy tud kijönni, hogy benne vannak a múlt évről áthozott olcsóbb búzák is, és a drágábbak is.

Amikor viszont már csak az elmúlt hónapokban vásárolt, drága búzából készül a liszt, a liszt mostani 155-165 forint körüli kilónkénti átadási árának - amennyiért a malmok a zsákos kiszerelésű finomlisztet értékesítik - 200-220 forint körülire kell emelkednie, mivel a piacon az elmúlt hetekben kialakult, 130-135 ezer forintos búzaárak ezt követelik meg. A januári ár egyébként egy kilóra vetítve 145 forint körül volt, ezt emelték a közelmúltban 155-165 forint közé

 - tudatta. 

Lakatos Zoltán tájékoztatása szerint a fogyasztók is áremelkedésre készülhetnek, az árstop feloldásakor ugyanis jelentősen drágul a liszt a boltokban, persze, ha az árbefagyasztást meghosszabbítja a kormány, akkor ez később következik be. Az árstop feloldása miatti drágulás mellett azonban a fogyasztóknak azzal is szembe kell nézniük, hogy a búza drágulása miatt június-július környékén további jelentős áremelkedés következik, amennyiben a malmok elérik a már említett 200-220 forint körüli átadási árakat - hangsúlyozta.

Az árstop bevezetése óta - ami a lisztpiacon a BL 55-ös búza finomliszt árát maximálta az október 15-i árszinten - a kis kiszerelésű csomagolt lisztek átadási árai gyakorlatilag szinten maradtak, vagy csak "csendesen emelkedtek". A kiskereskedők azzal védekeznek, az árstopos lisztből csak a korábbi átlagos mennyiséget rendelik. A malmok ezeknél a termékeknél is emelni szeretnének, de erre legfeljebb a nagyobb láncoknál van esélyük.

A szakember szerint mivel időben érkezett meg az eső, egy közepes termés lehetősége is adott idén, ugyanakkor úgy véli, jelenleg az a nagy kérdés inkább, hogy az ukrán háborús helyzetnek vége lesz-e. Ha nem, és szabad lesz az export, akkor óriási, az árakat tovább emelő szívóhatással kell számolni az exportpiacokról, hiszen az ukrán és az orosz export kiesésével körülbelül 30 millió tonna hiányozna a Közel-Keletről, Törökországból és az észak-afrikai országokból.

Ebben a piaci helyzetben - hacsak Ukrajnában nem konszolidálódik a helyzet - az tűnik valószínűnek, hogy aratáskor nagyon magas induló árak alakulhatnak ki, a kezdeti felvásárlási árszint elérheti akár a tavalyi tonnánként 62 ezer tonnás aratáskori ár dupláját is - pedig már ez az ár is történelmi rekordnak számított - ami további nyomást jelent a liszt, azon keresztül pedig a péktermékek árára. Az akkor kialakult árszint már a fogyasztás érzékelhető csökkenésével járhat majd

 - mondta Lakatos Zoltán. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?