2019. szeptember 22. vasárnap Móric

Hírek - Élelmiszer

Hongkongi tulajdonban hasít a pápai húsgyár

A tavaly december eleji tulajdonosváltást követő egy hónap alatt negyedével bővítette termelését a Pápai Hús Kft. A nyers hús és húskészítmények exportjából származó árbevétel 153 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

A vállalat 1100 tonna terméket értékesített tavaly decemberben, így egymilliárd forintos árbevétele és az értékesített termékek mennyisége is 25 százalékkal, míg a feldolgozott sertések száma 64 százalékkal múlta felül a cég egy évvel korábbi teljesítményét – mondta az MTI-nek Kovács László, a Pápai Hús Kft. ügyvezető igazgatója. A nyers hús és húskészítmények exportjából származó árbevétel 153 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A Pápai Hús termékei közül 115 tonna került a külföldi piacokra, amelynek háromnegyedét nyers darabáruként értékesítették. A vállalat külföldre elsősorban Kínába és az Egyesült Államokba szállít termékeket, Magyarországon pedig az összes vezető élelmiszerlánc polcain ott vannak a Pápai Hús termékei.

Az üzem decemberben közel 11 ezer sertést dolgozott fel, míg egy évvel korábban 6600-at. Az ügyvezető igazgató tavaly decemberi tájékoztatása szerint az idén 16,5 milliárd forintos árbevételt várnak, ebből 4,6 milliárd forintot exportból, 2020-ra pedig 20 milliárd forintos árbevétellel számolnak.

A tavaly felszámolás alatt álló céget a hongkongi magánbefektetők tulajdonában álló Tano Commerce Kft. vásárolta meg 1,134 milliárd forintért. A társaság vagyonát és a Pápai Hús márkanevet vette meg a Tano Commerce Kft., amely december elsején a helyi önkormányzat hozzájárulásával felvette a Pápai Hús Kft. nevet. A kft. tulajdonosa a Chi Fu Investment Grouphoz tartozó Famous YieldEnterprises.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu