Így ömlik az országba a tej, a cukor, az étolaj - Külföldiek csalják az áfát

agrarszektor.hu
Több százmillió forint adót csalt el az a bűnszervezet, amely az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) kijátszásával hozott élelmiszereket - főként cukrot, tejet és étolajat - Magyarországra. Az ügy miatt az adóhatóság négy megyében tartott ellenőrzést és több millió forint értékű készpénzt foglalt le. A szervezetet irányító román férfit és három társát pedig előzetes letartoztatásba helyezték.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Bűnszervezet próbálta meg kijátszani az ekáert, de az adóhatóság lebuktatta az elkövetőket - közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV). A szervezet tagjai több mint háromszázhúszmillió forint áfát csaltak el, ám a bizonyítékok folyamatos kiértékelésével ez az összeg várhatóan tovább emelkedik majd.

Négy elkövetőt már előzetes letartóztatásba helyeztek
Az ügyben a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói az ország négy megyéjében, több mint húsz helyszínen tartottak ellenőrzést. A bűnszövetség irányítójánál négy és félmillió forint készpénzt foglaltak le, valamint tizenegy bankszámlát zároltak. Továbbá az akció napján Győrnél 24 tonna cukorszállítmányra bukkantak. A pénzügyi nyomozók eddig nyolc gyanúsítottat hallgattak ki. Közülük négyen bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt előzetes letartóztatásba kerültek.

A NAV szerint az adócsalók megközelítőleg háromszázötven kamion élelmiszert, főként cukrot, tejet és étolajat hoztak be az országba. A bűnszövetség irányítójához köthető cégek Lengyelországból, Szlovákiából és Romániából szerezték be az élelmiszeripari termékeket és Magyarországon működő gazdasági társaságokon keresztül - az áfa megfizetése nélkül - hozták forgalomba azokat. Az így elért alacsony árral a jogkövető piaci riválisok nem tudtak versenyezni. A szervezet vevői elsősorban belföldi nagykereskedők és ipari cukorfelhasználók voltak.
  
Az adóhatóság szerint az ekáer bevezetése után a bűnszövetség olyan cégeket szerzett meg, amelyek biztosítéknyújtástól- és köztartozástól mentes adózok adatbázisában szerepeltek. A csalók e cégeket időszakonként cserélgetve próbálták meg kijátszani a rendszert. A társaságok vagy minimális belföldi értékesítést vallottak be, vagy fiktív adatokat szerepeltettek bevallásukban, vagy egyáltalán nem vallották be az adót.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03