Ilyen drága még sosem volt a vöröshagyma - Mikor csökken végre az ára?

agrarszektor.hu
Több mint a dupláját fizetjük most a vöröshagymáért, mint a tavalyi évben, amikor az éves átlagár kilónként 196 forint volt. Az áremelkedés minden képzeletet felül múl. Európa még mindig a tavalyi gyenge évjárat következményeit nyögi, az új termés azonban enyhülést hozhat a piacon.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A jelek szerint a hazai hagymatermesztők mindeddig nem tudtak az import fölébe kerekedni. Terményük ugyanis idén már januárban teljesen elfogyott, onnantól kezdve pedig a külhoni hagymával kénytelen beérni a vásárlóközönség - írja a baon.hu. Mivel a múlt évben Európa-szerte alacsony volt a vöröshagyma hozama (az aszály miatt), tavasszal több mint kétszeres árat kértek érte a piacokon az egy évvel korábbihoz képest. Most nagyjából 400-430 forintot fizetünk érte kilónként.

A portál idézi Koncz Gyuláné nagykőrösi kereskedőt, aki szerint a drágulás minden terményre jellemző, a tendenciát egyelőre nem fordítják meg az idei bőségesebb hazai hozamok sem. A termesztési költségek ugyanis jelentősen megemelkedtek, döntően ez utóbbi tényező szabja meg, mit mennyiért adnak a piacokon. Az agrárszektor.hu azonban úgy véli, most is az északnyugat-európai termés fogja meghatározni a piacot, ahol a tavayinál 10-14 százalékkal több hagymára van most kilátás.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 55-62 ezer tonna vöröshagymát termelünk az utóbbi években, a behozatal viszont  2013 és 2017 között 7,5 ezer tonnáról bő 17 ezer tonnára emelkedett. Hagymaexportunk mintegy 3 ezer tonnát tesz ki. A számok alapján a hazai termés a fogyasztás 75 százalékára elegendő, és legkésőbb nyárra elfogy a magyar árualap. Az idei évben extrém korán, már februárban megindult az import.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei 2017-ben hagymamunkacsoportot hoztak létre a termelés hatékonyabbá tétele és a piacszervezés elősegítésére. Ennek érdekében szorgalmazzák a kereskedőkkel a megállapodást arra vonatkozóan, hogy amikor van magyar áru a piacon, akkor csakis azt forgalmazzák.

EZ IS ÉRDEKELHET

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?