Itt a bizonyíték: vége a nagy válságnak

agrarszektor.hu
Júliusban a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek 1,2, illetve az élő állatok és állati termékek 1,1 százalékos árnövekedéséből tevődött össze. A sertésárak változása arra utal, hogy vége a termelőket sújtó válságnak.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A sertés felvásárlási ára az elmúlt három hónapban folyamatosan emelkedett, és így az elmúlt két év legmagasabb értékét érte el - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Júliusban 13,4 százalékkal emelkedett, kilogrammonként 411 forintra. A tejnél viszont az árcsökkenés tovább folytatódott.

A búza ára 18 százalékkal esett, a kukoricáé 19 százalékkal nőtt, így a gabonafélék ára 2,9 százalékkal emelkedett. A gyümölcsök ára 7,8 százalékkal csökkent, a zöldségfélék ára 2,0 százalékkal, a burgonyáé 7,8 százalékkal nőtt.

Az élő állatok termelőiár-szintje 5,1 százalékkal emelkedett, az állati termékeké 8,7 százalékkal csökkent. A tej felvásárlási ára 10 forinttal csökkent egy év alatt, a tojás 5 forinttal volt olcsóbb júliusban, mint egy éve.

Idén január-júliusban az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak összességében nem változtak. Ezen belül a növényi termékek ára 2,5 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 4,1 százalékkal csökkent. A zöldségfélék ára 5,4 százalékkal nőtt.

A tej ára 12 százalékkal alacsonyabb lett, a tehéntej felvásárlási ára 2015 decembere óta folyamatosan csökken, 2016 júliusban literenként 66 forint volt.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?