Lenyúlták az áfát a román pékek

agrarszektor.hu
Jóval kevésbé csökkentek a román kenyérárak, mint amennyivel lefaragták az áfát. Nálunk mi lesz?

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A román pékek maguknak tartották meg a kenyér ottani áfacsökkentéséből származó haszon jelentős részét. Románia szeptembertől 9 százalékos áfát vezetett be a 24 százalékos általános kulcs helyett, de a kenyér csak 6 százalékkal lett olcsóbb.

Bogdan Chiritoiu, a román versenytanács elnöke a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hogy normális körülmények között, számításaik szerint a lakosságnak 12 százalékkal kellene kevesebbet fizetnie a kenyérért. A piac vizsgálata alapján azonban a versenytanács arra a következtetésre jutott, hogy az árak csak 6 százalékkal - esetenként valamivel több mint hat százalékkal - csökkentek, ami azt jelenti, hogy a kedvezményből keletkezett haszon körülbelül fele-fele arányban oszlik meg a gyártók, valamint a lakosság között.

Nálunk is elveszne az adócsökkentés egy része
Korábbi nyilatkozatok szerint a magyar kormány is komoly áfacsökkentésre készül, amely a sertés- és a baromfihúsokat érintené. Elképzelhető, hogy januártól a két ágazatban "10 százalék alatti" kulcs lép életbe a jelenlegi 27 százalék helyett. Ezzel párhuzamosan a tojás-, a tej- és a zöldség-gyümölcs piaci szereplők is hasonló mértékű áfacsökkentésért lobbiznak. Ha a kormány 27 százalékról 10 százalék alá vinné az alapvető élelmiszerek áfáját, ez olyan mértékű csökkentés lenne, amely szakértők szerint mindenképpen megjelenni a fogyasztói árakban is. Az árcsökkenés azonban várhatóan nálunk is kisebb lenne az áfaváltozás mértékénél, mivel az adókülönbségből fakadó előny egy része - hasonlóan a román tapasztalatokhoz - az élelmiszeripari vállalkozásoknál maradna.

Chiritoiu szerint a versenytanács körülbelül erre számított az intézkedés szeptember elsejei hatályba lépése előtt is, és üdvözölte az olcsóbbodást, mert véleménye szerint ez azt jelenti, hogy működnek a piacgazdaság törvényei Romániában. Az MTI szerint emlékeztetett: a kormányzati intézkedés meghozatala előtt voltak olyan félelmek, hogy a kedvezményes áfa bevezetése ellenére sem lesz olcsóbb a kenyér.

Victor Ponta román miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, hogy a kenyérrel kapcsolatos döntés eredményességétől teszi függővé a kabinet, hogy kiterjeszti-e más alapélelmiszerekre is az intézkedést.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?