2020. április 9. csütörtök Erhard

Hírek - Élelmiszer

Luxuscsokoládé-gyár épül Hatvanban

Miután elkészültek a 7,6 milliárd forintos hatvani csokoládégyár tervei, októberben jöhet a kivitelezés, egy évre rá pedig indulhat a gyártás első fázisa - mondta a Világgazdaságnak Rania Ghraoui, a Ghraoui Csokoládé Manufaktúra Zrt. kommunikációs igazgatója.
 
 

4-5 közép-európai fővárost vizsgáltak meg alaposan, amikor helyszínt kerestek a gyárhoz. Magyarország mellett több érv is szólt: Rania Ghraoui férjével, Bassam S. Ghraoui-val együtt szír-magyar kettős állampolgár, Damaszkusz után Budapest a második otthonuk. Ez párosul a vonzó befektetési lehetőséggel, amely a kedvező pénzügyi és adózási feltételeknek tudható be. Emellett az elhelyezkedés és az időjárás is Budapest mellett szólt.

Azért jöttünk ide, hogy a Ghraoui márka újjászületésével Magyarország felkerüljön a luxuscsokoládé-ipar térképére - jelentette ki az interjúban. A Hatvanban felépíteni tervezett gyárban 12 ezer négyzetméteren hoznak létre 540 új munkahelyet, de már most azt látják, hogy öt-hat éven belül akár meg is duplázhatják ezt a létszámot. Azt is elárulta, hogy a sikeres próbaüzemet követően Csepelen kezdték meg az átmeneti gyártást, innen látják el leendő üzleteiket. 

A tervek szerint a Magyarországon gyártandó évi 1000 tonnányi prémiumcsokoládé 95 százalékát, mintegy 200 millió euró értékben exportra szánják a tulajdonosok. Az Andrássy úti butik szeptemberben nyit, ezt követően november végén nyílik üzlet Párizsban, majd Berlinben.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu