2020. szeptember 30. szerda Jeromos

Hírek - Élelmiszer

Ma kezdik a Velencei-tó vízpótlását

Megkezdi a Velencei-tó vízpótlását a pátkai és zámolyi tározókból a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, mivel a víz szintje a minimális szabályozási szint alá süllyedt - írja az Agromonitor.
 
 

A sekély vízszint a rendkívül csapadékszegény 2011-es évnek, valamint a 2012-es év első negyedévének köszönhető, amikor szintén átlag alatti csapadék hullott.

Jelenleg 134 centiméteren áll a tó, csapadék az előrejelzések szerint nemigen várható, a nyári szezonra pedig 160 centiméter lenne az optimális, ezért elengedhetetlenné vált a vízpótlás.
A folyamat kedden, azaz ma indul, és érinti a kerékpárforgalmat a Székesfehérvár-Kisfalud-Dinnyés közötti kerékpárúton, ezért ezt a szakaszt lezárják.

A vízeresztés a tervek szerint egy hónapig tart majd, azonban az állat- és növényvilág védelme érdekében egyik tározót sem engedik le teljesen.

„Összesen négy és félmillió köbméter vizet engedünk le a két tározóból, ez számításaink szerint 16-18 centiméteres emelkedést eredményez a Velencei-tóban” - mondta Csonki István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu