2019. augusztus 19. hétfő Huba

Hírek - Élelmiszer

Majdnem kifulladt a hungarikum mozgalom

Rohamosan csökkent a hungarikummá választott kiemelkedő nemzeti értékek száma az utóbbi két évben. Ma összesen 64 tétel szerepel a Hungarikumok Gyűjteményében, de tavaly csak 5 új került közéjük. Idén jobb az esély a bővülésre, mert máris 4 értékkel gyarapodott a lista. Az utóbbi időszak tapasztalatai alapján mégis úgy tűnik, kifulladóban a kezdeményezés. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerint viszont a javaslatok eltérő ágazati besorolása, jellege miatt nem lehet következtetéseket levonni arról, mennyi döntés születik a Hungarikum Bizottság (HB) egy-egy ülésnapján.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Tavaly mindössze 5-tel nőtt a hungarikumok száma, miközben a megelőző négy esztendőben 55-tel bővült a lista. 2012-ben 10, 2013-ban 15, 2014-ben 17, 2015-ben pedig 13 értékkel gyarapodott a lajstrom. A megtorpanásnak tűnő tavalyi tendencia után az idén eddig 4 értékkel (az Egri Bikavérrel, a Kodály-módszerrel, a magyar pásztor- és vadászkutya fajtákkal, valamint a tiszai halászlével) egészült ki a lista a Hungarikum Bizottság közelmúltbeli egri ülése után.

A javaslatok eltérő ágazati besorolása, jellege miatt nem lehet következtetéseket levonni az értékek egyes ülésnapokra eső megoszlásából – közölte az agrárszektor.hu-val a Földművelésügyi Minisztérium. Tény ugyanakkor, hogy a jelenleg 152 tagú Magyar Értéktárból még bőven lehetne tételeket kiemelni a 64 értéket tartalmazó Hungarikumok Gyűjteményébe.

Kovács Nimród borász egy pohár Egri Bikavérrel (MTI Fotó: Komka Péter)

A Hungarikum Bizottság önállóan nem kezdeményezi egy nemzeti érték hungarikummá nyilvánítását, hiszen alapelv, hogy ez egy alulról felfelé építkező rendszer – hangsúlyozta az FM. A lista lassabb gyarapodását részben viszont az is okozhatja, hogy a Hungarikum Bizottság (amely félévente legalább egy alkalommal ül össze) 2013-ban még 6, 2014-ben 4, 2015-ben pedig 5 alkalommal szakított időt a tanácskozásra, 2016-ban viszont csak 2, míg idén eddig 1 alkalommal ülésezett.

Az Országgyűlés 2012. április 2-án fogadta el a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt. A Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által elnökölt Hungarikum Bizottság eddig minden alkalommal határozatképes volt, vagyis a 21 bizottsági tag közül legalább 11 megjelent az üléseken. Szigorú munkarend ugyanakkor nincs, a következő tanácskozás időpontját a testület elnöke határozza meg, figyelembe véve a megtárgyalandó javaslatok számát és jellegét.

Fazekas Sándor miniszter a Hungarikum Bizottság egri ülése után (Fotó: FM)

A hungarikummá válás folyamatának első lépcsőfoka az adott érték települési vagy tájegységi értéktára, ahonnan a megyei értéktárba kerülhet. Ezt követi az egyfajta „előszobának” számító Magyar Értéktár, ahol a kiemelkedő nemzeti értékek várnak arra, hogy a HB döntése alapján hungarikummá válhassanak. A hungarikum cím mellé védjegy is jár, ami az adott érték megismertetésére, valamint színvonaluk és minőségük folyamatos fenntartására szolgál. A 64 tételből álló jelenlegi lista - amely nem csak élelmiszertermékeket tartalmaz - itt érhető el.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most extra kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu