Megvan az év bortermelője!

agrarszektor.hu
Átadták az év bortermelője 2010 díjat Légli Ottó borásznak vasárnap Budapesten.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A balatonboglári borvidéken tevékenykedő borásznak többéves kimagasló szakmai teljesítményének elismeréseként ítélték oda az elismerést. A díj a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés, amelyet az 1992-ben alapított Magyar Borakadémia felkérésére ítélnek oda a szavazásra felkért szakértők.

Légli Ottó az MTI-nek elmondta: borászata két évtizede működik, azóta folytat "örömborászkodást" gazdaságában. Egy jó évben mintegy 150 ezer palack bort állítanak elő, ez mintegy ezer hektoliter. Az árbevétel évente 60-80 millió forint körül mozog. A borokat elsősorban belföldön értékesítik, és meghatározóan száraz fehér borokat készítenek.

Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára azt közölte az MTI-vel, hogy a múlt évben az előző évinél több mint egymillió hektoliterrel kevesebb bor került a szüretet követően a pincékbe Magyarországon, az előzetes adatok alapján a mennyiség nem érte el még a 2 millió hektolitert sem, szemben a 2009-es 3,3 millió hektoliterrel.

A HNT főtitkára tavaly decemberben még 2-2,5 millió hektoliterre számított. Az előző évihez képest jelentős csökkenés okát akkor elsősorban a szélsőséges időjárással magyarázta.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?