Megvették az egykori Egervint

agrarszektor.hu
Tíz sikertelen értékesítési pályázat után elkelt a felszámolás alatt álló Integrált Borgazdasági Zrt., az egri borászat egykori zászlóshajójaként számon tartott Egervin - tájékoztatta a cég felszámolóbiztosa az MTI-t.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A társaság vagyonát a cég egyik korábbi hitelezője, a Raiffeisen Bank Zrt. vásárolta meg egy leányvállalatán keresztül - közölte Szűcs Zoltán.

Elmondta: a 2009 áprilisában elindult felszámolási eljárás keretében ez volt a 11. kiírás a cég vagyonára.

A teljes feldolgozó kapacitást, a 4,5 kilométernyi pincerendszert és a 200 ezer palacknyi muzeális borkészletet nettó egymillió forintért árulta a felszámolással megbízott Ratis Kft.

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban állagmegóvást végeztek az üzemben, így egyszeri karbantartást követően azonnal újraindítható volna a termelés.

Murányi Ákos, a Raiffeisen PR menedzsere közlése szerint a bank - egy leányvállalata útján - azért vette meg az Egervin eszközeit, mert senki nem volt, aki a bank által reálisnak tartott árat akár csak megközelítő ajánlatot is tett volna az eszközök egészére.

Ugyanakkor elvetik a gépek, berendezések és ingatlanok darabonkénti értékesítését. Ugyanis a bank álláspontja szerint csak a termelőeszközök egybetartásával marad esély a borászat újraindítására.

A bank ugyan hosszabb távon nem kívánja birtokolni az üzemet, ám felelős tulajdonosként meg fogja vizsgálni, hogy miként lehet veszteség nélkül üzemeltetni.

Ha a vizsgálati eredmények egyértelműen kedvezőek, akkor újra termelni fog az üzem; ezzel együtt a Raiffeisen Bank egyértelmű célja, hogy néhány éven belül megfelelő, az egykori hírnévhez méltó szakmai befektető vegye meg a céget - mondta a menedzser.

A felszámolás megindításakor az Integrált Borgazdasági Zrt. a követelések szerint 2,2 milliárd forinttal tartozott a hitelezőknek.

forrás: MTI/borespiac.hu

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?