2020. február 18. kedd Bernadett

Hírek - Élelmiszer

Nagyon sok adót csaltak el a csokoládéval

Összesen 626 millió forint adót csalt el egy tatabányai és egy budapesti cég a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) gyanúja szerint. Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából behozott csokoládét számla nélkül értékesítettek.
 
 

Az öt férfiból álló elkövetői kör több céget működtetett – nyilatkozta az MTI-nek Hideg-Göblyös Rita, a NAV közép-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense. A szállításhoz - az elektronikus útellenőrzés kijátszására - 3,5 tonna alatti teherautókat használtak, a beszerzéseket nem könyvelték és az árut közvetlenül a megrendelőkhöz vitték.

2 nap, 80 előadó, 800 résztvevő, és az agrárszektor legforróbb témái. Termelők, gazdák, döntéshozók, véleményformálók az agráriumból egy helyen egy időben csak az agrárszektor konferencián!


A nyomozás során 15 millió forint értékű árut zárolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a NAV pedig két, édességgel teli gépkocsit foglalt le mintegy 3 millió forint értékben. Az elkövetők közül három férfi nyolc hónapon át előzetes letartóztatásban volt.

Az öt érintettet bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítják. A pénzügyi nyomozók a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Komárom-Esztergom megyei főügyészségnek. Az elcsalt adó 626 millió forintot tesz ki.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárium 2020 Konferencia

    Az agrárium jelen és jövője

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu