Újabb ágazatot küldött padlóra a koronavírus-járvány

Újabb ágazatot küldött padlóra a koronavírus-járvány

agrarszektor.hu
Áprilisban jóval kevesebb sör fogyott, mint egy évvel korábban. A kocsmák és a vendéglők bezárása a hordós kiszerelés lenullázódásával párhuzamosan a palackozott termékek volumenében is drámai visszaeséshez vezetett.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az öt legnagyobb magyarországi söripari szereplő által áprilisban belföldön értékesített sör mennyisége 16,1%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, mondta a Világgazdaságnak Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. A szövetségnek a Dreher, a Heineken Hungária, a Borsodi és a Carlsberg Hungary a tagja, de adatközléssel a Pécsi Sörfőzde is segíti a szervezet munkáját.

Kántor Sándor kifejtette, hogy április volt az első olyan hónap a söriparban, amelynek az elsőtől az utolsó napjáig éreztették hatásukat a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések. Ezzel összefüggésben az éttermeket, kocsmákat, kisvendéglőket és szállodákat tömörítő HoReCa-szegmens, amely normál körülmények között a vezető gyártók termelésének 30%-át adja, lenullázódott. Ebből a Világgazdaság arra következtetett, hogy a kieső vendéglátóipari értékesítés csaknem fele, 13,9%-a az áruházak kasszájába vándorolt, mivel a bázisidőszak 83,9%-át elérő múlt havi eladások teljes mértékben a kiskereskedelemben csapódtak le.

Csomagolástípus szerinti bontásban aligha meglepő, hogy az elmúlt hónapban nemcsak a hordós sör eladása tűnt el teljesen, hanem az újratölthető, palackos sörök értékesítése is a tavaly áprilisi érték mindössze 27%-ára esett. Magyarázatul szolgálhat, hogy békeidőben az újratölthető termékek 80%-a is a HoReCa-szegmensben talál gazdára. A szövetség igazgatója arról számolt be, hogy eközben az egyutas csomagolások kategóriája, azaz a PET-palackban vagy dobozos kiszerelésben kínált sörök forgalma együttesen mintegy 10-20%-kal növekedett. Ez a bővülés azonban nem kompenzálta a többi típus lejtmenetét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03