Volt, hogy egy hektó sört is megittunk évente

agrarszektor.hu
Pártoló tagjai lehetnek a Magyar Sörgyártók Szövetségének (Sörszövetség) a kis és a közepes magyar sörgyártó vállalkozások is. Közösen akarnak tenni a sörfogyasztás növeléséért.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Legutóbbi közgyűlésen, október második felében úgy módosították a Sörszövetség alapszabályát, hogy a szakmai szervezet pártoló tagjai lehessenek a kis és közepes magyar sörgyártó vállalkozások is - mondta Schillinger Attila, a Sörszövetség igazgatója. A most a három nagy magyarországi sörgyártó - a Heineken, a Borsodi és a Dreher - az éves magyar fogyasztás több mint 90 százalékát állítja elő, mintegy 6 millió hektolitert. A piac fennmaradó hányadán osztoznak a Magyarországon működő kis és közepes sörfőzdék - számuk 40-50-re tehető -, valamint az import sörök. A kézműves főzdék piaci részesedését mintegy 1,5 százalékra becsülte az igazgató.

 

Válaszokat akar a hazai agrárszektor legégetőbb kérdéseire? Kivételes kapcsolatépítési lehetőségeket keres az agráriumban és az élelmiszeriparban?
Jelentkezzen most a Portfolio kétnapos agrárkonferenciájára!
Agrárszektor 2015: két nap, 60 előadó, 700 résztvevő, és a magyar agrárszektor legforróbb témái

 

A bővítéssel leginkább a belföldi sörfogyasztás növekedését szeretnék elérni hosszabb távon. Ma Magyarországon egy évben mintegy 65 liter sört fogyaszt egy ember. Ám ez a mennyiség még 25 éve meghaladta a 100 litert. Így az ágazatban tevékenykedő cégeket - mérettől függetlenül - a Sörszövetség szeretné megnyerni, hogy közösen tegyenek a belföldi sörkultúra emeléséért.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03