Agrárkamarai választások: csalás gyanúja a megyei MOSZ-listán

Az okirathamisítás gyanúja is felvetődik a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) Heves megyei listájával kapcsolatban, amellyel a szervezet a november 3-i agrárkamarai választásokon indul. A lista egyik tagja úgy került fel a megyei MOSZ-küldöttjelöltek közé, hogy állítása szerint nem ő írta alá a neki tulajdonított elfogadó nyilatkozatot. A MOSZ az Országos Kamarai Választási Bizottság (OKVB) legutóbbi ülésén úgy foglalt állást, hogy a jelöltlista állításakor a törvényi előírások szerint jártak el. Az agrárszektor.hu információi szerint büntetőfeljelentés születhet az ügyben.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Úgy került fel egy jelölt a társas vállalkozásokat képviselő MOSZ Heves megyei agrárkamarai választási küldöttlistájára, hogy nem ő írta alá a jelöléshez szükséges elfogadó nyilatkozatot - ezt maga az érintett jelentette ki az OKVB legutóbbi ülésén a nyilvánosságra hozott dokumentum szerint. A panaszos a Mezőtárkányi Mezőgazdasági Szövetkezet igazgatójaként szerepel a Heves megyei MOSZ-listán, miközben állítása szerint a MOSZ-szal semmilyen kapcsolatot nem tartott fenn az elmúlt években, és többször elutasította az idei jelölésre vonatkozó megyei felkérést is.

Az esetről maga az érintett tett bejelentést az OKVB-nek, illetve értesítette az ügyről a MOSZ-t is. Emellett kérte, hogy az érdekképviselet listájáról az OKVB a mezőtárkányi szövetkezetet törölje. Ezt a bizottság október 13-i ülésén meg is tette, de emiatt a MOSZ Heves megyei listája nem szűnt meg, mivel a szövetség a törölt jelöltet újjal helyettesítette.

Az OKVB ülésén elhangzottak szerint a Heves megyei eset felveti az okirathamisítás gyanúját, és erre a bizottság felhívta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a MOSZ figyelmét is. Az agrárszektor.hu információi szerint a kamara részéről ügyészségi büntetőfeljelentés születhet az ügyben.

A MOSZ az OKVB ülésén azzal érvelt, hogy a jelöltállításkor az érdekképviselet, illetve az ügyben intézkedő személyek a törvények betartásával jártak el. A szövetség ugyanakkor akceptálta a jelölt törlésre irányuló, legutolsó álláspontját, ezért kezdeményezte cseréjét a szervezet Heves megyei listáján.

Mint ismert, a november 3-i országos agrárkamarai választásokon a MOSZ mellett a kisebb gazdaságokat képviselő Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) indul. A MOSZ kilenc, a Magosz tizenkilenc megyében állított listát. Emellett a gazdaköri szervezet tizenhét ágazatai szakmai szervezettel együttműködési megállapodást is kötött.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?