Nagyjából 320 ezer négyzetkilométeres sávot érintett a mai Belarusz, Oroszország és Ukrajna területén a csernobili atomerőműben 1986 áprilisában történt robbanássorozat, de a radioaktív hulladék egészen az USA keleti partvidékéig eljutott. A szennyezetté vált földek 40 százaléka mezőgazdasági felhasználású volt, a maradék erdő, víz és lakóterület. Belaruszban a becslések szerint 2600 négyzetkilométer szántóföld és 1900 négyzetkilométer erdő örökre elveszett az emberiség számára, azokat hasznosítani már soha nem lehet.

A katasztrófa éppen a tavaszi vetések után történt, ami csak tovább súlyosbította a gondokat, hiszen rögtön jelentős mennyiségű termés veszett oda. Optimizmusra adott okot, hogy három évvel a történtek után a fák ismét életre keltek, ezért a szovjet hatóságok a későbbiekben már nem erőltették a körzet kiürítését. A robbanást követő napokban-hetekben 138 ezer lakost kellett kitelepíteni, további 200 ezren pedig önszántukból hagyták el a térséget.

Sokan viszont maradtak, abban bízva, hogy a nehezén már túl vannak. Pedig a Csernobil 30 kilométeres körzetében élő állatok és növények óriási sugárdózist kaptak, azok fogyasztása nem volt tanácsos. Ráadásul a radioaktivitás igen lassan terjed a talajban, ezért nemcsak akkoriban, de még ma is igen magas sugárzási értékek mérhetők a termőföldben.

A rövidebb gyökérzettel rendelkező növények jobban szennyeződnek, hiszen a talaj felső rétegéből veszik fel a tápanyagot. Például a céziumot, amely a káliumhoz hasonló kémiai tulajdonságokkal rendelkezik, így a "megtévesztett" növény azt is beépíti a sejtjeibe. Különösen veszélyesek a nem szántott területek, a talajforgatás elmaradása miatt az ilyen földekről learatott termények akár 5-ször szennyezettebbek lehetnek a többinél. A legnagyobb problémát a 30,17 év felezési idejű cézium-137 izotóp jelenti, Csernobil környékén főként ennek egészségügyi kockázata miatt dekontaminálják (sugármentesítik) a talajt.

A talajból nemcsak a növényekbe jut el a szennyezés, de belekerül az állatokba, a tejbe, hústermékekbe is. Ennek ellenére a 30 kilométeres kitelepített zóna szomszédságában erőteljes állattenyésztést folytatnak. A környékről felvásárolt tejből a belorusz Milkavita gyárában készítenek sajtot, nemcsak hazai felhasználásra, de orosz exportra is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tud a problémáról, ám nem tehet semmit, az élelmiszerbiztonsági kérdések ugyanis állami belügynek számítanak.

A probléma ellen felszólaló belorusz Jurij Bandazsevszkijt eltávolították kutatóintézete éléről, sőt 2001-ben korrupció vádjával bebörtönözték. A ma Ukrajnában élő szakember szerint Belarusz nem védi meg polgárait az élelmiszerekben lévő rákkeltő anyagoktól. Sőt, arra ösztönzi az embereket, hogy ne vegyenek tudomást a sugárzásról, termesszenek nyugodtan, mert a gazdálkodás már Csernobil környékén is veszélytelen.

A belorusz Mezőgazdasági Minisztérium szerint a tejben lévő stroncium-90 izotóp szintje nem éri el a 3,7 becquerel értéket kilogrammonként, ennek viszont ellentmond, hogy az AP amerikai hírügynökség munkatársa által találomra kivizsgáltatott tejben 37,5-es értéket mutattak ki. A stroncium a szervezetbe kerülve a kalciumhoz hasonlóan viselkedik, beépül a csontokba is. Az állat húsát nem mérgezi meg, de a csontból levest főzve az emberi szervezetbe is bejuthat.

A Milkavita azzal védekezik, hogy felhasználás előtt minden mintát megvizsgálnak, és nekik átlagosan 2,85 becquerel érték jött ki. Az egyszeri fogyasztás egyébként nem különösebben veszélyes, ám rendszeres bevitel esetén a szervezetben felgyűlnek a radionuklidok. Valami mégiscsak lehet Belaruszban, hiszen - dolgozók beszámolói szerint - a tejüzemekben rendszeresen összekeverik az eltérő helyekről származó alapanyagokat, így hígítva az esetlegesen radioaktív összetevőket. Azt például kormányzati szinten is elismerik, hogy a gyerekek pajzsmirigyrák-megbetegedései 33-szorosára nőttek a katasztrófa előtti időkhöz képest, márpedig ez a korosztály a legnagyobb tejfogyasztó.

Kutatások szerint az amerícium Belarusz talajainak 2 százalékában jelen van, és még legalább 270 évig egészségügyi kockázatot jelent. A Greenpeace is alátámasztotta, hogy napjainkban is rendszeresen magas radioaktivitású ételeket-italokat fogyasztanak a Csernobil környékén élő emberek. Ráadásul állandó érintkezésben vannak a katasztrófa hatásaival, hiszen a sugárzás jelen van még az építőanyagként vagy tüzelőként használt fában is. Ukrajnában meglehetősen sok gazda használja a Ferocin nevű szert a teheneknél, ezzel ugyanis felgyorsíthatják a cézium-137 izotóp kiürülését.

Egy korabeli legenda szerint a Csernobilhoz közeli Mazirban gyártott MTZ traktorokat is szennyeződés érhette, hiszen "a radioaktivitás mágnesként tapad a fémre". Ez viszont szerencsére megalapozatlan állítás az általunk megkérdezett szakemberek szerint, hiszen a fémek nem vonzanak semmit, legfeljebb a mágnest, de azt is csak akkor, ha ferromágneses tulajdonsággal rendelkeznek, mint a vas. Nehezen elképzelhető tehát, hogy a sugárszennyezést a beloruszok a gépek révén más országokba is exportálhatták a nyolcvanas években.