Észak-Dunántúlon is elindult a Duna projekt

agrarszektor.hu
A vállalkozó kézhez kapta a munkakezdési engedélyt, így az Észak-Dunántúli Régióban is megkezdődtek Magyarország egyik legjelentősebb, uniós forrásból megvalósuló árvízvédelmi beruházásának kivitelezési munkálatai.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A Duna teljes magyarországi szakaszán, összesen 11 projektelemből összeálló, az Országos Vízügyi Főigazgatóság beruházásában zajló Duna projekt úgynevezett ÉDU-3-as projektelemének keretében elsőként a győr-pataházi szivárgó kivitelezési munkálatai kezdődhetnek el. A 2013 márciusának első hetében indult munkálatok előreláthatólag 2013. májusig tartanak. Az ÉDU-3 projektelem keretében tavasszal további öt település (Győrújfalu, Győrzámoly, Győrladamér, Dunaszeg, Dunaszentpál) külterületén kezdődnek majd el az árvízi biztonság növelését célzó fejlesztések.

A több mint 3 és fél milliárd forintból megvalósuló projektelem részeként a szivárgó rendszerek építése mellett 15 kilométer hosszú szakaszon megerősítik a töltést, felújítanak és átalakítanak négy árvízvédelmi műtárgyat: a Dunaszegi zsilip és a Zámolyi zsilipek átépítésre kerülnek, valamint mindkettőbe beépítenek egy vízszintszabályozó zsiliptáblát. A mártonházi szivattyúállást újjáépítik, a használaton kívüli újfalui szivattyúállás elbontásra kerül.

"A Mosoni Duna bal partján, a Győr-Pataháza térségében húzódó töltés egyes szakaszain - árvizek idején - korrekciót igénylő árvízi jelenségek fordultak elő. Ezen jelenségeknek a megszüntetése a célja a napokban elkezdődő védekezési munkálatoknak, amelyek a mentett oldali, mélyebben fekvő ingatlanok megóvása érdekében valósulnak meg" - tájékoztatott Sütő Péter, a térségben megvalósuló fejlesztésekért felelős kivitelező, a DD Konzorcium projektvezetője. Hozzátette: "a most megkezdett munkálatok eredményeként a tervek szerint az árvízvédelmi töltés alatt átszivárgó fakadóvizek előfordulása a mentett oldali területeken megszűnik, így az érintett ingatlanoknál egyedi védekezésre már nem lesz szükség. A fejlesztések után az árvízi jelenséggel összefüggésbe hozható, kertekben feltörő vizek száma csökken, valamint az útburkolatok károsodása is mérséklődik."

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03